Csákberény

2017.10.24. 09:00

A katolikus karitász szolgálatába szegődve

Tíz éve vásárolt Kőrösi Ödönné Marika és férje családi házat Csákberényben.

Majer Tamás

A Kőrösi-házaspár otthonuk kapuja előtt

Fotó: Pesti Tamás

A döntést megelőzően sokszor visszajártak megnézni a lepusztult ingatlant. Látták, sok munka kell ahhoz, hogy megvalósítsák, amit elképzeltek, de érezték, e falak magukban rejtik álmaik otthonát. Nyugdíjas éveik kezdetén költöztek Székesfehérvárról Csákberénybe. Kezdetben úgy tervezték, üdülő lesz számukra a ház a Vértes lábánál, ám olyannyira beszippantotta őket a község és a közösség, hogy újraterveztek, s úgy döntöttek, a falu állandó polgárai lesznek.

Természetesen ekkortól a csákberényi templomban vettek részt a vasárnapi miséken. Marika nagyon hamar csatlakozott a Katolikus Karitász csákberényi csoportjához.

- Az embereket figyelve tájékozódtunk, hogy miben tudnánk segíteni, így kapcsolódtam be a Karitász munkájába – mondta.

A csoport tagjai és a falu katolikus hívei hamar megérezték a házaspárban az energiát, a tettvágyat. Egy éve éltek még csak Csákberényben, amikor Marikát felkérték a Karitász elnökének!

Bejárva házuk zegzugait, bepillantva életük színhelyeire, megtapasztalva, hogy a falu tagjai milyen nagy szeretettel üdvözlik őket az utcán, megértettük, hogy miért is jelölték őket erre a nemes, de nehéz feladatra.

A Kőrösi-házaspár otthonuk kapuja előtt
Fotós: Pesti Tamás

A többes szám nem véletlen, Marika is hangsúlyozta, hogy férje a legfőbb pártfogója munkájában. Persze a csoport négy állandó tagja mellett.

Ottjártunkor mi is láttuk, hogy Ödön micsoda szeretettel simította végig a plébániához tartozó paplak egyik ajtaját, s bőbeszéddel szólt arról, hogyan és mikor volna alkalmas felújítani az épületet.

Kőrösi Ödön 2009. óta világi elnöke a helyi katolikus egyházközségnek.

Talán épp a régóta üresen álló ház, amelyet gyönyörűen felújítottak, ébresztette föl a gondolatot a társakban, hogy a karitász ügyeit is hasonló odaadással látnák el.

Így is lett. Bizonyítja, hogy e hónapban, munkájának elismeréseként Caritas Hungarica-díjat kapott Kőrösi Ödönné. Október 7-én a budapesti Magyar Szentek templomában 42 önkéntesnek adta át e kitüntetést Spányi Antal megyés püspök, aki a Katolikus Karitász elnöke és Écsy Gábor, a szervezet igazgatója.

A csákberényi csoport részt vesz a tartós élelmiszerek szállításában, elosztásában húsvét és karácsony előtt. A hívek adományait egészítik ki vásárolt élelmiszerekkel. Szintén országos akció a minden tavasszal esedékes vetőmag program.

- A rászoruló családok, akiknek a házuk körül van egy kis földjük, saját felhasználásra termelhetnek e hozzájárulás révén – tudtuk meg az elnökasszonytól.

Marika beleásta magát a pályázatírásba is, ezáltal már több család házának renoválását is felkarolták. A kandalló program a fűtésben, a pelenka program pedig gyermek születésekor segíti az embereket.

- Egy kis falu egészen másképp működik, mint egy város. A segítségnyújtásokat gyakran személyes találkozások előzik meg – fogalmazott Ödön. Nemcsak ünnepek idején, de mindig, ha valaki bajba kerül, megpróbálnak számára segítséget keríteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában