program és munkaterv

2018.01.31. 08:30

Jó félévet zártak – értékelt a Székesfehérvári Diáktanács

A Székesfehérvári Diáktanács kedden délután tartotta aktuális közgyűlését a Városházán. Értékelték a tanév első félévének programjait, munkatervet vitattak meg és jelöltre tettek javaslatot.

Bokros Judit

A Székesfehérvári Diáktanács elnöke, a Vasvári Pál Gimnázium tanulója, Nagy Boglárka lapunknak elmondta: prezentációval színesített beszédében a diáktanács által az első félévben szervezett fehérvári programokat (például: diákbál, jótékonysági est) értékelte.Tapasztalataik szerint mindegyik jól sikerült, mert sok tanuló vett részt az eseményeken és azok jó hangulatúak, eredményesek voltak.

A találkozón szó esett a második félévre tervezett rendezvényekről, most ezek megvalósítására koncentrálnak leginkább. Lesz például szakmai nap és sportnap a város diákságának. Mindezekkel továbbra is az a cél, hogy a fiatalok minél jobban kivegyék a részüket a fehérvári diákéletből.

A tanács megvitatta a Fehérvár Ifjúságáért Díj jelöltjeit is. Ilyenkor egy személyt javasolnak az elismerésre Cser-Palkovics András polgármesternek. A díj odaítéléséről később dönt a város – tudtuk meg Nagy Boglárkától, aki hozzátette: a tanácsban minden iskolát két tanuló képvisel. Közülük egy rendelkezik szavazati joggal, s ez a tag az, akinek részt kell vennie a közgyűléseken.

Az elnök szerint a fiatalok ugyan külön iskolákba járnak, mégis sok barátság szövődik közöttük. Összetartó társaság lettek, akik tesznek azért, hogy aktívabban részt vegyenek a fehérvári közéletben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában