Az őszig várhatóan be is költözhetnek a lakók

2019.06.29. 07:10

Ingatlanos tervek Gárdonyban

A nyár folyamán több projekt is kibontakozik a gárdonyi városrész központjában: felépül egy önkormányzati bérlakás, felszabadul két rossz állapotú városi tulajdonú polgári ház és alkotóközpontot hoznak létre a helyi művészeknek. Ez a három mind összefügg…

S. Töttő Rita

A társasház építkezése már javában zajlik Fotó: a szerző

A gárdonyi városrészben található református templom mögött található egy nagyobb önkormányzati terület, amelyen láthatóan már a végéhez közeledik egy régen tervezett önkormányzati projekt megvalósulása: hat lakásból álló társasházat épít ugyanis az önkormányzat a területen. Tóth István polgármester a Fejér Megyei Hírlapnak elmondta: több okból is szükség van ezekre a lakásokra. Egyrészt az ingatlanok egy része szociális bérlakás lesz, ahová a gárdonyi központban lévő régi polgárházak szociális bérlakásaiból költözhetnek majd át a lakók.

A társasház építkezése már javában zajlik Fotó: a szerző

– Modern, új környezetbe kerülhetnek ezzel a lépéssel a rászorulók a régi, amortizált ingatlanból. A tervek szerint őszig megtörténhet a családok átköltöztetése, így a kiürült ingatlanok új feladatot kaphatnak a városban a jövőben – emelte ki a polgármester, s hozzátette: civil szervezetek számára fogják itt biztosítani a helyet.

Az egyik polgári házból képzőművészeti alkotóházat hoznak létre, a másik pedig a zene háza lesz. Mindkét épületben helyi alkotók számára biztosítanak tehát teret, természetesen tisztességes bérleti díj fejében, amellyel majd a város költségvetését gazdagítják majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában