Hosszú ideje bögrét használnak műanyag pohár helyett a Lánczosban

„Ó, az egyik fiúból szakács lett, a másikból pincér! Nemrég találkoztam is velük egy lakodalomban” – tekint vissza Horváth Ibolya, miközben a fotókkal teli emlékfüzetet lapozgatja. A büfés hölgy kezében nagy kincs van: a „képeskönyvben” a bögrék fotói mellett nevek sorjáznak, neki pedig csaknem mindegyik italtartóhoz vagy névhez van egy-egy története. Sőt, a „katalógusban” több olyan bögre is látható, amit az eredeti bögretulajdonos öccse, húga is használt már, netán a harmadik generáció (tehát a harmadik testvér) vesz igénybe. Arról álmodni sem mertünk volna, hogy egyik „pohár” sincsen felcímkézve: ha a nevet nem is mindig, de az arcot és a bögrét össze tudja kapcsolni Ibolya. „A napi fogyasztók arcai beépülnek, éppúgy mint egy ár”, mondja a büfés.

Örökzöld az udvaron: az egyik osztály inkább elültette a karácsonyfáját

A műanyag poharakat 1998-ban száműzték az iskolából, két évvel a megalakulás után. Az egyik diák, az akkor kilencedik osztályos Nagy Szabina egyszer csak azt mondta: nem szeretne akármilyen bögréből inni, inkább a sajátját használná. Ez az ötlet fejlődött tovább: kitalálták a bögrerendszert, amely több szempontból is előnyös döntésnek bizonyult. Például a bögrék mindig visszatalálnak a polcra, nem kell műanyag poharakat rendelni és azokat eldobni. Ez vállalkozóként is jó döntés volt – tudtuk meg Horváth Ibolyától. Mivel szinte a kezdetektől a bögrés rendszer szerint működnek, Ibolya nem tudta megmondani,

mennyi műanyag poharat váltottak ki. Az biztos, hogy sokat, hiszen minden tizenötödik percben nyolc–tizenkét darab bögre érkezik vissza hozzá. A 240 fős diáksereg legalább fele fogyaszt valamit a büféből, mintegy 180 darab bögre pihen a tárolón.

– Olyat nem hozhatok, amilyen már van a polcon! – kapcsolódott a beszélgetésbe az igazgató, Kovács Gergely. Persze ezúttal egy tanulót idézett, de nem ritka, hogy a tanárok is saját bögréikből hörpintik fel az éltető folyadékot.

Az iskolavezetőtől tudjuk, a gimnáziumban már a kezdetek óta odafigyelnek a környezettudatos nevelésre. Eleinte ők is műanyag poharakat használtak, ám mivel így sok szemét keletkezett, üvegpohárra váltottak. Ezt a megoldást azért „vétózták meg”, mert a diákok sok esetben nem hozták vissza a poharakat, illetve a törékeny anyag balesetveszélyt jelentett. Eztán érkeztek a bögrék.

„Nekünk ez nem új dolog, mert ebben élünk”, válaszolja az igazgató, amikor a környezettudatosságra nevelésről kérdezem. Ugyanis a környezetvédelmi világnaphoz több alkalommal is csatlakoztak már, de az iskola történetében akadt olyan osztály is, amelynek tagjai úgy döntöttek, a karácsonyfájukat inkább kiültetik a kertbe, s nem egy műfenyőt vagy egy hetekig szépen pompázó, majd fokozatosan elhulló élő fát választanak.

A Lánczosban csak szelektív hulladékgyűjtők találhatók. A kezdő évfolyamosoknak ugyan furcsa lehet, hogy a tantermekből „elkobozták” a gyűjtőedényeket – de ez kell ahhoz, hogy a diákok felálljanak és kimenjenek a szelektív edényekhez. Ugyanígy elemgyűjtő tároló is leledzik az intézményben. A diákok pedig foglalkoznak a témával, nem egyszer dolgozták már fel a Lánczosban működő Táska Rádió egy-egy adásában a környezettudatosság ilyen-olyan témakörét. De az egyik diákcsoport egy kapcsolódó kutatónapon, majd szemétszedési akcióban is részt vett már. Az iskola udvarán pedig egy hazánk kőzet- és ásványvilágát bemutató, szabadon látogatható földtani tanösvény járható be.

– A környezettudatosság, ha nem belülről jön, elveszik – vallja Kovács Gergely.