Csendes pillanatok

2019.11.02. 07:25

Hősi halottainkra emlékeztek Fehérvár-szerte

A hősi halottakra, az elhunyt katonákra emlékezett a koronázóváros csütörtökön. Egymás után több helyszínen is fejet hajtottak a város, illetve a megye nevében, de jelen voltak a Magyar Honvédség katonái is.

Palocsai Jenő

A Városház téri koszorúzáson néma főhajtással tisztelgett Törő Gábor mellett Cser-Palkovics András és Pálffy Károly

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A Hosszú temetőben Szigli István önkormányzati képviselő, Pálffy Károly, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke és Solymosi Ferenc ezredes helyeztek el koszorút. A Szentlélek katonatemetőben Mészáros Attila alpolgármester és Erdődi Zsolt ezredes tette ugyanezt. A Béke téri orosz katonatemetőben Molnár Tamás önkormányzati képviselő, Bihácsi István, a Fejér Megyei Közgyűlés alelnöke, valamint Márkus Ferenc ezredes tisztelegtek a hősi halottak emléke előtt.

Az egykori Budai úti laktanyánál Dienesné Fluck Györgyi képviselő, Torma Géza Ágoston ezredes és vitéz Smohay Ferenc magyar királyi zászlós koszorúztak. A Helyőrségi Művelődési Otthon udvarán álló Katona-emlékoszlopnál Kovács Zsoltné képviselte az önkormányzatot.

Ezen a csütörtöki napon azokról emlékeztek meg, akik a hazáért áldozták az életüket. Valamennyi helyszínen helyeztek el virágokat, koszorúkat és hangzatos beszédek helyett csak némán fejet hajtottak a városi, megyei és katonai vezetők.

A megemlékezések sorozata a Városház téri II. világháborús emlékműnél ért véget néma koszorúzással. A déli harangok konduló hangja adta meg a jelet a kezdésre, és a katonazenekar által előadott Himnusz volt rá a válasz. Ennél az emlékműnél Cser-Palkovics András polgármester, Törő Gábor országgyűlési képviselő és Schmidt Zoltán dandártábornok emlékeztek a város katonáira, díszpolgáraira.

A Városház téri koszorúzáson néma főhajtással tisztelgett Törő Gábor mellett Cser-Palkovics András és Pálffy Károly
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Az említett helyeken túl az izraelita, a rác és az evangélikus sírkertekben is helyeztek el virágokat, koszorúkat. A csalai katonasíroknál és a Gyergyó Emlékparkban is tiszteletteljesen fejet hajtottak a résztvevők azokra emlékezve, akiket nem szabad feledni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában