A legjobb néptáncosok Fehérváron

2019.03.04. 07:00

Hétszázhúsz gyermek a fehérvári gálán, a teátrum színpadán

Az Örökség Gyermek Néptáncantológia gálaműsorán tizenkilenc produkcióban hétszáznál is több fiatalt láthatott vasárnap a nagyérdemű a Vörösmarty Színházban.

V. Varga József

Az ország minden részéről érkezett táncosok előadásában összesen tizenkilenc pompás produkciót láthatott a nagyérdemű

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A színpompás délutánon néptáncpedagógusokat tüntettek ki. Az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület nemcsak összefogja, hanem jól működő közösségbe tömöríti a hazai gyermek néptánccsoportokat és minden olyan pedagógust, aki a magyar gyermek néptánc előremozdításán fáradozik. Hosszú évek budapesti fellépéseit követően az országos nyitásra szavaztak a szervezők, s „vándorútra” indultak. Kecskemét után idén Székesfehérvárra hozták el a 2018-as év legkiemelkedőbb gyermek csoportjait és produkcióit. Az antológia gálaműsorába tizennyolc együttes kapott meghívást, tizenkilencedik a házigazdák, a 70 éves Alba Regia Táncegyüttes Pulutyka csoportja volt, az ő műsorukkal köszöntötte a színpadra lépőket. A vendéglátók Botos József 1977-es Zóré című, felújított koreográfiáját mutatták be (amint megtudtuk, az ugróst gyakran zórénak is nevezik).

Az ország minden részéről érkezett táncosok előadásában összesen tizenkilenc pompás produkciót láthatott a nagyérdemű
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A varázslatos bemutatók sorát a győri Lippentő Táncegyüttes kezdte Fitos Dezső és Kocsis Enikő: Silladri című koreográfiájával, néhány óra múltán pedig a fergeteges gála fináléjaként a százhalombattai Forrás Néptáncegyüttes (Pesovár Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola) tánca szolgált, Kácsor István és Kácsor-Ignácz Gabriella: Nyírvidék, 1928 című koreográfiája.

Az egyesület Alkotói díját a gödöllői Széphalmi Judit és Mussza Ahmed néptáncos és néptáncpedagógus, Pedagógiai díját a szekszárdi koreográfus házaspár, Nyemcsok Pál és Nyemcsokné Kárpáti Katalin vette át Sikentáncz Szilvesztertől, az Örökség Gyermek Népművészeti Egyesület elnökétől.

Varázslatos, élvezetes fellépéseket láthattak a kíváncsiak
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Az egyesület Örökség-díjjal tüntette ki a budapesti Neuwirth Annamáriát, a Bihari János Táncegyüttes korábbi művészeti vezetőjét, számos szakmai könyv szerzőjét.

Pannikáról úgy mondják méltatói: rőzseláng ő a néptánc világában, lényének kisugárzása mindannyiunkat melegít.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában