Végeredmény novemberben

2018.10.03. 09:30

Prima Primissima: hét megyei jelöltre lehet szavazni az idén

A Prima Primissima díj – amelynek fő célja a magyar értelmiség eredményeinek megőrzése, a hazai tudomány, művészet és kultúra fejlesztésének erősítése – alapítása után két évvel, 2005-ben indult útjára a megyei Príma díj. Az idén hét fő szerepel a jelöltek listáján.

Borsányi Bea, szekesfehervar.hu

A hét idei, megyei jelölt: B. Kiss László, Hirt Károly, Dienes Ottó, Pukancsik János, Csutiné Schleer Erzsébet, Mits Gergő, Kozáry Ferenc

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A díjat alapító Demján Sándor idén márciusban hunyt el, de a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) úgy döntött, a Príma díjak átadása ebben az évben sem marad el. Ahogy azt László István, a VOSZ Fejér megyei elnöke elmondta, a végeredményre november 17-én a szokásos helyszínen, a Magyar Király Szállóban derül majd fény az ünnepélyes díjátadó gálán.

A hét idei, megyei jelölt: B. Kiss László, Hirt Károly, Dienes Ottó, Pukancsik János, Csutiné Schleer Erzsébet,
Mits Gergő, Kozáry Ferenc
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

 

A megyében továbbra is 3 Príma, és egy közönségdíjast választanak.

A Príma díjazottakat egymillió forinttal, míg a közönségdíjast kétszázötvenezer forinttal jutalmazzák.

Jelölteket hét kategóriában állítottak: magyar színház- és filmművészet, magyar tudomány, magyar oktatás és köznevelés, magyar építészet és építőművészet, magyar sajtó, magyar sport és magyar zeneművészet. Szavazni a Fejér Megyei Hírlapban vagy a város honlapján lehet majd.

A jelöltek:

Magyar Sajtó: B. Kiss László újságíró

Huszonkilenc éve a Fejér Megyei Hírlap munkatársa. Mivel magyar-történelem szakos, középiskolai tanári diplomát szerzett, annak idején úgy gondolta: a Hírlapnál nyilván a kulturális rovatnál fog dolgozni. De nem így történt, a főszerkesztő a gazdasági rovathoz osztotta be. Utólag azonban nem bánja, hogy így történt, mert egy új, izgalmas világ nyílott meg ezáltal előtte. A Fejér Megyei Hírlap irodalmi rovatának szerkesztője, tárcanovellákat is ír. Ezekből két kötet jelent meg, Márton apa lesz és Márton visszatér címmel. Harmadik kötete, melyet még Kiss László néven publikált, verseket tartalmaz. A Fejér Megyei Hírlapnál ő koordinálja a Sajtó és tanulás, azaz a SÉTA programot, amely középiskolásoknak szól és az újságolvasást népszerűsíti.

Magyar Sport: Hirt Károly, az ARAK elnöke

Hirt Károly Siklóson született, Pécsen érettségizett. A Pécsi MSC atlétikai szakosztály edzője, létesítmény vezetője volt 1982-1986 között, utána került Fehérvárra, a Videoton SC atlétáihoz. Két olimpián is ott voltak középtávfutó tanítványai, Tölgyesi Balázs és Korányi Balázs. A Videoton atlétikai szakosztályának megszűnése után megalapította az ARAK-ot, amelynek azóta is elnöke.

Magyar Oktatás: Dienes Ottó tanár, író, képzőművész

Dienes Ottó Imre 1937. március 22-én született Budapesten. Iskoláit az érettségiig Egerben végezte, majd az Eötvös Lóránd Bölcsészettudományi Karán folytatta tanulmányait. 1959-ben Székesfehérváron a Vasvári Pál gimnáziumban kezdte tanári munkáját. 1970-ben a Teleki Blanka gimnáziumban folytatta pályáját húsz éven keresztül. 1978-82-ben a franciországi Lille-i Egyetem magyar tanára. 1990-től közel tíz éven keresztül a Fejér megyei önkormányzat egyik osztályvezetője, majd a külkapcsolatok elnöki referense. Önkormányzati munkásságát követően nyugdíjasként három tanéven keresztül visszament tanítani első iskolájába, a Vasvári Pál Gimnáziumba. A hatvanas évektől aktív írói munkásságot folytat. Eddig négy kötete jelent meg. Írói munkássága mellett aktív képzőművész is. Fa kisplasztikáival és festményeivel folyamatosan szerepel a képzőművészeti tárlatokon.

Magyar Tudomány: Pukancsik János főorvos, sebész, plasztikai sebész

1986-ban szerzett orvosi diplomát a Pécsi Orvostudományi Egyetemen, 1995-ben plasztikai sebészeti szakvizsgát tett. Pályáját Kaposváron, a Kaposi Mór Megyei Kórház Sebészeti Osztályán kezdte, majd 1990-től 2000-ig a Szent György Kórház Sebészeti Osztályán, 2000-től 2004-ig a Móri Városi Kórház Sebészeti Osztályán dolgozott. 2005 -től magánorvosként praktizál.

Magyar Építészet: Csutiné Schleer Erzsébet építész

Neki köszönhető, hogy a Rácz utcai skanzen megmentéséért Székesfehérvár Önkormányzata Europa Nostra fődíjban részesült 1990-ben. Korábban kiérdemelte a Podmaniczky-, a Deák Dénes- és az Ezüst Ácsceruza-díjat is. Legutóbbi munkájában, a Településképi Arculati Kézikönyvben várostörténészként is megismerhetjük. Az idei évben ő vehette át a Schmidl Ferenc építészeti díjat is.

Magyar Zeneművészet: Mits Gergő zenész, tanszékvezető

1977 október 17.-én született Székesfehérváron. Zenei tanulmányait a helyi zeneiskolában kezdte gordonka szakon, majd 13 éves korában nagybőgőzni kezdett. 18 évesen felvették a LFZE jazz basszusgitár szakára, ahol 2000-ben diplomázott. Számos magyar pop-, rock-, illetve jazz- formációban megfordult az évek során, koncertturnékon és lemezeken vett részt (Roy és Ádám, Cserháti Zsuzsa, Hevesi Tamás, stb.) 2000-ben Székesfehérváron alapítója volt a Dr. Lauschmann Gyula Jazz Szakközépiskolának, majd a Kodolányi János Egyetem jazz tanszékének, ahol a mai napig tanszékvezető.

Magyar Színház: Kozáry Ferenc színművész

1954-ben született Budapesten. A Kilián György Gimnáziumban érettségizett. Előbb pedagógus (testnevelő) diplomát szerzett, majd a 25. Színház stúdiósa lett. 1978-tól a Várszínház csoportos szereplője volt. 1979-ben felvették a színművészeti főiskola prózai szakára, amelyet nem fejezett be, a Józsefvárosi Színház tagja lett. 1983-1986 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola operett-musical szakos hallgatója volt. 1986-1990 között a Népszínház tagja volt, majd a szekszárdi Német Bemutató Színpadhoz szerződött. 1998 óta a székesfehérvári Vörösmarty Színház tagja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában