Erősödik a hadsereg

2018.02.23. 07:00

Hazánk biztonságát minden eszközzel védjük

A Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnoksága és az alárendelt katonai szervezetek számára tartottak csütörtökön az elmúlt évet értékelő, s az ideire vonatkozó feladatszabó értekezletet. A rendezvény sajtónyilvános kezdetén beszédet mondott Vargha Tamás honvédelmi államtitkár.

Majer Tamás

Vargha Tamás az elmúlt évek változásaival kezdte mondandóját, utalt az Európát 2015-ben elérő bevándorlási hullámra, amely miatt át kellett gondolni a hazai biztonságpolitikát.

– Európában a magyar kormány volt az első, amely felismerte az Európára zú­duló illegális bevándorlásban rejlő veszélyeket, s meghozta a szükséges intézkedéseket, létrehozta a határzárat – fogalmazott a politikus. – Az erős állam egyik legfontosabb ismérve, hogy képes-e megvédeni határait. Ez a nemzeti szuverenitás és az önrendelkezés alapja – folytatta.

Vargha Tamás arról is beszélt, hogy a magyar katonák és a rendőrök munkájának köszönhetően Magyarország az egyik legbiztonságosabb ország Európában.

Vargha Tamás honvédelmi miniszterhelyettes Fotó: KVD

– Hazánk biztonságát, keresztény kultúránkat, értékeinket, eredményeinket minden eszközzel védjük – nyomatékosította.

Az államtitkár azzal folytatta, kiemelten fontos, hogy minden magyar ember nemzeti ügyként tekintsen a haza védelmére.

Emlékeztetett, hogy a honvédség megtartó képessége erősödött, s arra is, hogy a Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program részeként húszezer fős, önkéntes alapon szerveződő tartalékos állomány kialakításáért dolgoznak – regionális szinten, járási rendszerben.

– Mindenki ahhoz a faluhoz, városhoz ragaszkodik, s annak a megvédését tudja legjobban átérezni, ahol él, született, s ahol dolgozik – emelte ki.

A Honvédelmi Sportszövetség megalapításának célja a fiatalok érzékenyítése a haza védelme iránt.

Mint ismert, a kormány döntése értelmében Magyarország honvédelmi kiadásainak mértéke évről évre emelkedik. 2024-ben ennek el kell érnie az akkori GDP kettő százalékát. Vargha Tamás érintette a technikai fejlesztési irányokat is, amelynek célja, hogy ütőképes, gyors reagálású, modern és jól felszerelt honvédségünk legyen.

Amint az értekezleten elhangzott, 2024-re az ország GDP-jének két százalékát katonai költségekre fordítják: modern, jól felszerelt magyar hadsereg a végső cél Fotó: Koppán Viktor Dávid

– Kiemelt feladataink közé tartozik a merev szárnyú légiszállító képesség, a forgószárnyú képesség további fejlesztése, a tüzér és páncéltörő képességek korszerűsítése. Szükségünk lesz modern radarokra, a légvédelem megújítására – vázolta fel a további terveket a honvédelmi államtitkár.

A honi hadiipar talpra állítása is prioritás. Vargha Tamás mint Székesfehérvár országgyűlési képviselője külön örömét fejezte ki amiatt, hogy a fehérvári Ikarus-gyárban ismét munka folyik: a honvédség számára gyártanak buszokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában