A legfőbb szellemi erő

2019.06.15. 07:00

Hatvan év után ismét fénykorát éli a dégi általános iskola

A kapitánytól sosem kérdezik meg, milyen viszontagságokon át jut el a célig. A lényeg, hogy megérkezik.

Szanyi-Nagy Judit

A szalagátvágást követően a megjelentek állófogadás keretében szemrevételezhették az iskolát. Középen Gárdonyi Sándorné polgármester és Lászlóné Kovács Márta igazgató

Fotó: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap

E gondolatoknak Varga Gábor országgyűlési képviselő adott hangot a dégi általános iskola előtt állva. Az épület, mint eddig mindig, késő délután árnyékot vetett az előtte álló térre. Most mégis más volt: a kopott falak tisztára simultak, az ablaküvegek szebben csillogtak, a párkányokra kihelyezett muskátlik soha ennyire bordók nem voltak. Az iskola kívül-belül a föld színeit viseli, a barna ötven (vagy egy kicsivel kevesebb) árnyalatában pompázik. Hatvan év után ismét fénykorát éli.

– Egy nagyon különleges tanéven vagyunk túl. Nem azt mondjuk, hogy nehéz, megpróbáltatásokkal teli év volt ez – holott igaz –, mert nem panaszkodni szeretnénk. Sőt: az épület korszerűbb, újabb, szebb, mint valaha! – köszöntötte a megjelenteket Lászlóné Kovács Márta igazgató, aki egyben a megújításban oroszlánrészt vállaló tankerületnek és az önkormányzatnak is köszönetet mondott.

– Hosszú és nehézségekkel teli időszak volt ez számunkra, az igazgató asszony, az iskola dolgozói és diákjai számára – csatolt vissza az országgyűlési képviselő gondolataihoz Gárdonyi Sándorné településvezető –, de nem adtuk fel, mert tudtuk, hogy a kitartás meghozza majd az eredményét.

Köszönet, összefogás, hit, remény, szeretet

Török Szabolcs tankerület-igazgató öt szóval készült beszédében – persze végül mindegyiket kifejtette. Ezek a köszönet, az összefogás, illetve a hit, a remény és a szeretet voltak – melyek nemcsak a tatarozáshoz, de immár a mindennapokban, az elkészült épület használatakor is iránymutatók. A tényekre támaszkodva elmondta: ez a tanév 143 diákkal zárult, és a mostani felállással az iskola következő hatvan éve is biztosított.

A szalagátvágást követően a megjelentek állófogadás keretében szemrevételezhették az iskolát. Középen Gárdonyi Sándorné polgármester és Lászlóné Kovács Márta igazgató
Fotó: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap

Lezárult egy tanév

Azonban az iskolaátadás a péntek délutáni eseményeknek csupán egy mozzanata volt. A tanévzáróra is pénteken került sor, ennek keretében több mint hetven diák kapott jutalmat teljesítménye (tanulás, verseny, kultúra, sport, művészet) alapján, hol könyv, hol utazás vagy cirkuszbelépő képében. A Határtalanul! program keretében több diák Erdélybe utazhat, a kitűnő tanulók pedig – az önkormányzat jóvoltából – kettő helyett egy hároméjszakás jutalomnyaraláson vehetnek részt.

Ugyanitt két gyémántdiploma is gazdára talált: a győri Széchenyi István Egyetem mint jogutód a dégi iskola egykori igazgatóinak, tanárainak, Molnár Gyulának és Muskovits Istvánnak állított ki egy-egy különleges, díszcsomagolásba öltöztetett plakettet. Mellettük Boda Attiláné, Cziegler Anikó és Dég polgármestere vehetett át egy-egy virágot köszönetképpen egész éves pártoló munkájukért. Az épületet Imre Bálint esperes és Szemere János plébános áldotta meg.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában