Minél többen, minél többet tudjanak a betegségről

2019.09.23. 07:35

Gyógyítani nem, csak megelőzni lehet az Alzheimer-kórt

A színpadi köszöntők után Koltai Róbert volt az első fellépője a központi Alzheimer világnapi rendezvénynek, amelynek egyik színhelye volt szombaton városunk. A fő cél a betegség szélesebb körben történő megismertetése, valamint az érintett családoknak történő segítségnyújtás volt.

Borsányi Bea

Sárga lufival vonultak a Belvárosban a figyelemfelhívó Alzheimer-séta résztvevői Fotó: Nagy Norbert/Fejér Megyei Hírlap

Fotó: NAGY NORBERT

A világon 50 millióra, hazánkban nagyjából negyedmillióra tehető a demenciával élők száma, ám ha hozzászámoljuk az őket gondozó családtagokat is, több mint egymillió ember érintett a betegségben Magyarországon. Sok időbe, energiába és pénzbe kerül a demenciában szenvedők gondozása, amelyről tapasztalatok szerint gyakran ma is szégyellnek beszélni az érintettek, akik ráadásul sokszor kevés információval rendelkeznek szerettük betegségéről, illetve azokról a lehetőségekről, amelyekkel segíteni tudnának maguknak és a demenciával élő családtagjuknak. A Katolikus Szeretetszolgálat felvállalta a feladatot és több programot indított az ismeretterjesztés érdekében. Ez annál is fontosabb, mivel a demencia olyan betegség, amelyet gyógyítani nem lehet, viszont az esetek egyharmadában kialakulása megelőzhető. Ennek jegyében zajlott a szombati program, ahol a színpadi műsorok mellett tematikus sátrakban várták az érdeklődőket, akik a megelőzésről és a nem gyógyszeres kezelési lehetőségekről kaphattak felvilágosítást.

Sárga lufival vonultak a Belvárosban a figyelemfelhívó Alzheimer-séta résztvevői
Fotó: Nagy Norbert/Fejér Megyei Hírlap

Lehetőség volt igénybe venni különböző szűréseket is a Magyarország átfogó egészségügyi szűrőprogramjának keretében felállított szűrőkamionban. Egervári Ágnes, a Katolikus Szeretetszolgálat főigazgatója az eseményen jelentette be, hogy útjára indították a DIÓ – demencia információs órák – programot, hogy a demenciával élőket gondozó családokat olyan ismeretekhez juttassák, amelyeket a mindennapokban tudnak hasznosítani. Az egy éves ingyenes programba bekapcsolódók a tanulás mellett meg is oszthatják sorstársaikkal saját tapasztalataikat.

 

A világnapi program örömtánccal és figyelemfelhívó Alzheimer sétával, majd szentmisével zárult.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában