fényképei mint saját maga, robusztusak és erőt sugárzók

2018.06.03. 11:30

A tradíció keménykötésű, büszke őrzője – Fotókiállítása nyílt Bernáth 'Börni' Gábornak

A Börni. Gáborhoz barátai körében hozzáforrott már e becenév. Úgy beszélünk igazat mi is, ha így aposztrofáljuk. Börninek fotókiállítása nyílt.

Majer Tamás

Bernáth Gábor a Borostyánkő Hagyományőrző Egyesület tagja

Fotó: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap

Börni rajong a történelemért. Több mint tíz éve hagyományőrző. Kamaszként csatlakozott az I. András Király Lovagrendhez, majd alapító tagja lett a Borostyánkő Hagyományőrző Egyesületnek. A harcedzett, erőteljében lévő csoport tagjai Géza fejedelem és István király udvarának, ezer esztendeje elmúlt korának miliőjét veszik magukra, jelenítik meg. Látványos harci bemutatóikon szikráznak a fegyverek, tombol az energia. De nemcsak verekednek! Néprajzi, régészeti és történelmi kutatások eredményeit felhasználva bemutatóikon előhívják a szívüknek kedves kor életmódját is. Ruháikat maguk varrják, az asszonyok ezeréves eledelt kínálnak fel. Egyszerre akarják megismerni, megtapasztalni és az érdeklődő közönségüknek átadni azt, hogy egykor hogyan éltek ezek az emberek, közösségek.

Gábor a külföldi hagyományőrző fesztiválokon megtapasztalhatta, sokan hasonlítanak rá
Fotó: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap

Sokat utaznak. Lengyelország hagyományőrző fesztiváljaira szinte már hazajárnak. – Jó tudni azt, hogy több ezer, több tízezer olyan ember van Európában, mint mi – beszélt lapunknak Börni az idegen ajkú harcosokkal való találkozások öröméről.

A fúrógép is sokat dolgozott a pénteken, június elsején megnyílt tárlat előkészületi munkálatai során
Fotó: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap

Börni otthonában járva láthattuk: az ágyának és asztalának környezetében lévő falakon az utolsó négyzetcentiméterekig fényképek sorakoznak. Rajtuk a család: nagyszülők, dédek és ükök, anyai és apai részről egyaránt. Büszke felmenőire. Nagyapja, Bernáth Pál közép- és hosszútávfutó volt. Az 1936-os berlini ötkarikás játékok előtt ő adta át az olimpiai lángot hordozó fáklyát az osztrák-magyar határon. Az ereklye szintén a ház hétlakat alatt őrzött kincse.

Hősünk végzett szociális gondozó, egy hajléktalanszállóban dolgozik
Fotó: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap

Most pénteken, pontosan harmincadik születésnapján nyílt meg Bernáth Gábor első fotókiállítása, mégpedig Fehérvár belvárosának egyik kulturális elosztójában, az Ady Endre utca 3. szám alatt.

Börni a műhelyben. A fatáblákra kasírozott fekete-fehér fényképein ember alkotta épületek – kastélyok, emlékművek – uralkodnak
Fotó: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap

Mi még a képek válogatása idején diskuráltunk vele. Láthattuk az alkotás folyamatát. No nem a képek készítését, mert azokat jobbára egyedül készítette. Autóval járta be Fejér megye és a Balaton-felvidék tájait. Fekete-fehér képeinek zömén ember alkotta objektumok: kastélyok, emlékművek, templomok állnak. Sok százéves, elődeink dicsőségét némán felmutató kőből, fából, emberi elszántságból emelt monumentumok.

Bernáth Gábor a Borostyánkő Hagyományőrző Egyesület tagja
Fotó: Nagy Norbert/ Fejér Megyei Hírlap

Mi azokba a pillanatokba tekinthettünk bele Börni műhelyében, amikor fotói nem papírra vagy képernyőre, de fatáblákra kerültek.

A hagyomány és modern technika ellentéte is jelen van képeinek születésében. Börni Instagram-szűrőkkel adott új hatást a „nyersanyagnak”. Tervei azonban nem erre, hanem régi technikák irányába mutatnak. Az analóg fotózás, a camera obscura, a dagerrotípia érdekli.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában