az eredmények magukért beszélnek

2019.04.04. 16:00

Fordul a Perczel kereke

Fehérasztalnál foglaltak helyet szerdán a város és a környező települések iskoláinak képviselői, illetve a szakképzési centrum vezetői a képzés legégetőbb kérdéseinek megvitatására.

Palocsai Jenő

A Perczel Mór középiskola legfelső emeletén volt az a munkareggeli, ahol a Székesfehérvári Szakképzési Centrum és maga a Perczel-iskola mutatta be szakképzési ajánlatát a megjelenteknek, különösen Mór és a környező települések általános iskoláit képviselő igazgatóknak.

Zsipi Gyula intézményvezető bízik abban, hogy tovább forog jó irányban a Perczel kereke. Az igazgató elsőként az önkormányzat képviseletében érkező Czachesz Gábort kérte, hogy mondjon pár szót. Az alpolgármester buzdította az iskolákat és a diákságot, hogy kapcsolódjanak be a város életébe, mert általuk lesz egy város igazán pezsgő, élettel teli.

Kulcsár Szilvia, a centrum főigazgatója elmondta, örömmel látja, milyen kiváló munka folyik a Perczelben. Az eredmények szerinte magukért beszélnek, hiszen hetvennel több diák jár az iskolába, mint korábban, és köztük van Karbuczka Zsolt, aki második helyezést ért el a Szakma kiváló tanulója versenyen, így lett az ipari gépész szakma sztárja.

Beszédet mondott Dominó Csaba is, a centrum kancellárja. Az új, duális rendszer másik vezetője felhívta a figyelmet a kommunikáció és a digitalizáció fontosságára, mint elmondta, már egy kőművesmesternek is lézert kell kezelnie, és az értékeket számítógépen elemezni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában