Miért éppen Csákvár?

2019.03.28. 07:30

Faludi Erika egész életében a települések fejlődéséért dolgozott

Faludi Erika okleveles építészmérnök mielőtt 2011-ben Csákvárra került, bejárta a Dunántúlt – élt Budapesten, dolgozott főváros környéki kistelepüléseken, majd munkája az Ormánságba, Drávafokra vitte. Amikor hosszú évek után visszatért a fővárosba, rájött, hiányzik neki a vidéki lét.

Borsányi Bea

Faludi Erika ma már nyugdíjas, de sok tekintetben még mindig aktív

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Mielőtt arról mesélt volna a Beszélgessünk sorozatban, hogyan került a településre, és milyen élményeket, tapasztalatokat gyűjtött a lassan egy évtized folyamán, színes életútjáról is beszélt a hallgatóságnak. Pályája egy olyan korszakban ívelt felfelé, amely izgalmas kihívásokat tartogatott egy építész, pláne egy településtervező számára. Elképzelései­nek megvalósításában pedig sokszor a sors is segítette.

Csodálattal nézem a csákváriakat

A rendszerváltás előtt a Pest Megyei Tervezővállalatnál dolgozott, ahol kollégája volt annak a Kemény Bertalannak, akinek neve ma egy iskolává szélesedett gondolkodásmódot fémjelez, és akinek elévülhetetlen érdemei vannak a hazai falufejlesztésben: az ő nevéhez fűződik a falugondnoki rendszer kidolgozása is. Kemény Bertalan nagy hatással volt Faludi Erika karrierjének és személyiségének alakulására, valamint gondolkodásmódjának formálódására is. Számos település rendezési tervének kidolgozásában vett részt, ám szakmailag alátámasztható, de őszinte véleménye miatt többször állt annak a bizonyos szőnyegnek a szélén. Többek között azért, mert kiállt a bős–nagymarosi vízlépcső megépítése ellen, vagy mert ki merte mondani, hogy a szocialista város, Százhalombatta területe nem bír el több embert, környezete pedig az erőmű miatt az egészségre ártalmas. De az is megesett, hogy egy nő az NSZK-ba akart csempészni egy olyan Ócsa környéki térképet, amelyen Faludi Erika – aki erről persze mit sem tudott – aláírása szerepelt.

Faludi Erika ma már nyugdíjas, de sok tekintetben még mindig aktív
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

A rendszerváltás nemcsak a tervezővállalatok, de az építész életében is változásokat hozott. Ekkor szembesült azzal, hogy Magyarországon rettentően szegény falvak is vannak. Onnantól azzal foglalkozott, hogyan lehetne ezeket a településeket fejleszteni, segíteni. Munkája mellett több alapítványban és civil szervezetben is tevékenykedett ezért.

Csákvárra véletlenül akadtak férjével – ha hiszünk abban, hogy vannak az életben ilyenek –, miközben Lovasberényben kerestek házat. És hogy mit gondol a településről nyolc év után? „A szomszédom, Fekete Juliska maga a két lábon járó helytörténet. És milyen szerencse, hogy ennek a kisvárosnak sok Juliskája van. A mai napig csodálattal nézem, a csákváriak milyen jól ismerik értékeiket, történelmüket, és mennyit tesznek azért, hogy a településen jól menjen minden. Emellett azonban másokról is gondoskodnak – például a szanatóriumban –, ezért azt gondolom, Csákvárt az Isten is gyógyító településnek teremtette” – zárta gondolatait Faludi Erika.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában