majdnem halálos darázscsípés

2019.08.26. 16:43

Érdemérem a hős életmentőnek

Botond nagyon jókor volt jó helyen, lélekjelenlétének és a nála lévő szernek köszönhetően ugyanis sikerült megmentenie egy tizenéves fehérvári lány életét.

Bokros Judit

Fotós: Fehér Gábor /Fejér Megyei Hírlap

A Torontóban tanuló Botondot a Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei Szervezete életmentő érdeméremre terjesztette föl. Az átadót hétfőn tartották a városházán, ahol a fiatalokat és családjukat, kísérőiket Cser-Palkovics András polgármester fogadta. Az ő jelenlétében vehette át Botond az elismerést, amelyet a Magyar Vöröskereszt országos vezetősége nevében az alelnök, Fodor Antalné és a főigazgató-helyettes, Nagy Gábor nyújtott át. Fodor Antalné őszinte tisztelettel gratulált, hozzátéve: az emlékérem csodás kitüntetés, de Botondnak igazán a szívében kell éreznie tettének jelentőségét.

Cser-Palkovics András hangsúlyozta, a szülőknek mennyire fontos gyermekük élete, s rámutatott, milyen jó az, hogy a fiatalok ilyen komoly élethelyzetekben is föltalálják magukat. Ezután a város nevében emléklappal mondott köszönetet Botondnak.

Fotós: Fehér Gábor /Fejér Megyei Hírlap

Nagy Gábor lapunknak elmondta: azért is adnak emlékérmet, mert fontos, hogy valaki nem csupán tud, de adott helyzetben képes is cselekedni, s azzal életet menteni. A Vöröskeresztnél erre is próbálnak felkészíteni elsősegélynyújtó képzések révén.

Az átadón az édesanyák és a megmentett lány, Szintia virágcsokrokat vehettek át.

Szintia és Botond (szüleik kérésére nem írjuk ki a teljes nevüket) kissé megilletődötten állt az események sűrűjében. A középiskolás lányt arról kérdeztük, mire emlékszik.

– Badacsonytomajon túráztunk, amikor darázsfészek közelébe értünk. Míg mások elmentek mellette, az én hajamba beleakadt egy darázs, és megcsípett a tarkómnál. Anyának mondtam, aztán léptem kettőt, elkezdtem zsibbadni, szédülni, ezért kértem, hogy üljünk le. Azt hittem, tovább tudok menni, de elájultam. Utána már csak képekre emlékszem. A kórházban anyáék mesélték el, hogy egy fiú adta be nekem az injekciót. Ezután kértem, hogy keressük meg, és ezt Facebookon közzétettük.

Botond hallott arról, hogy keressük, és jelentkeztek.

Szintia azt mondta: nem tudta, hogy allergiás a darázscsípésre, mert tavaly darázsfészekbe lépett, s annak nem volt komoly következménye. Édesanyja most a csípés után többször is megpróbálta újraéleszteni, mielőtt Botond színre lépett…

Botond és Szintia
Fotós: Fehér Gábor /Fejér Megyei Hírlap

A nyolcadikba készülő fiú így idézte föl a történteket:

– Arrafelé kirándultunk mi is. Egyszer csak láttuk, hogy Szintiát hozzák lefelé, s úgy tűnt, hogy baj van. Kiabálták, hogy darázs, én pedig egyből tudtam, hogy allergiás reakció lehet. Eszembe jutott, hogy van nálam injekció, mert mogyoróallergiás vagyok. A család után szaladtam, és kérdeztem, hogy beadhatom-e az ellenszert. Szintia anyukája kapcsolatban volt a mentőkkel, megkérdezte, hogy mehet-e, és mikor mondták, hogy igen, akkor beadtam. Pár másodperc múlva Szintia magához tért.

Botond nagyon hálás az elismerésért. A legjobb érzés azonban az, hogy életet mentett. Ezt talán még mindig nem fogta föl igazán. Azt azonban tudja, hogy a másik családnak nagyon sokat jelent, amit tett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában