Néhány utca egyirányú lesz

2018.07.18. 08:00

Ercsiben nemsokára a 30-as lesz az úr

A helyieknek hamarosan nem lesz elég rutinból közlekedni, ugyanis néhány változás életbe lép a forgalmi rend kapcsán.

Bokros Judit

Győri Máté polgármester tájékoztatott

Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

Az önkormányzatnál a gyakorlati tapasztalatok, valamint a lakosság részéről fölmerült igények alapján már jó ideje tervezték az ercsi forgalmi rend megváltoztatását (amit egyébként is felül kell vizsgálni bizonyos időközönként). A felülvizsgálat a múlt év végére készült el több közreműködő részvételével, s azt a képviselő-testület is elfogadta – tudtuk meg Győri Máté polgármestertől.

A változtatásokat ütemezetten, négy lépcsőben, városrészekre bontva hajtják végre. Idén ebből két ütem valósulhat meg. Az egyik igen lényeges módosulás, hogy a 30 km/h-ás sebességkorlátozás ezután nem külön utcákra lesz érvényes, hanem azt egész zónákra vonatkozóan vezetik be. A gyűjtőutak kivételével lényegében szinte mindenhol ezt a sebességhatárt kell tartani – tette hozzá a polgármester.

Győri Máté polgármester tájékoztatott
Fotó: Nagy Norbert / Fejér Megyei Hírlap

A változás részét képezi, hogy néhány keskeny utcát egyirányúvá tesznek. Az önkormányzat állja az új szabályozást jelölő táblák, oszlopok kihelyezésének költségét. A helyiek bővebb, térképes tájékoztatást is kapnak majd a módosításokról, de az biztos, hogy mindenkinek nagyon oda kell figyelnie. A városban egyébként folyamatban van az Eötvös József Általános Iskola felújítása, amelyre egy nyertes uniós pályázat ad lehetőséget több mint 120 millió forintból. A nagy volumenű munka nyáron is tart.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában