Képviselő-testületi ülés

2017.11.03. 07:00

Közterületek kaptak újonnan nevet, javítják a gyalogátkelők világítását Enyingen

ENYING A közterületek nevét nem minden „szíre-szóra” változtatja az önkormányzat, s újakat is akkor nevez el, amennyiben szükséges.

V. Varga József

Információs tábla térképpel, fotókkal, ismertetőkkel az enyingi városháza előtt

Fotó: V. Varga József

A művelődési ház előtti tér 2015 szeptemberétől viseli vitéz Szentgyörgyi Dezső nevét. A legendás ász pilóta emlékét méltó módon őrzik Enyingen, ahol gyermekéveit töltötte. Minden évben a Hősök napján koszorúzzák meg emléktábláját, immár két éve a róla elnevezett közterületen, a Szentgyörgyi Dezső téren.

A képviselő-testület legutóbbi ülésén azért foglalkozott közterületek elnevezésével, mert egy enyingi lakos kérelmet nyújtott be az Enyingi Járási Hivatalhoz, miszerint lakóhelyet kíván létesíteni egy csupán helyrajzi számmal rendelkező zártkerti ingatlanon. A pénzügyi és településfejlesztési bizottság végül három közterület újonnani elnevezését terjesztette a testület elé. A három út ezek szerint a keresztségben a Rózsás dűlő, a Mély út és a Közép út nevet kapta.

Viplak Tibor polgármesterrel és Kóródi-Juhász Zsolt jegyzővel az egyes határozatokat vettük számba.

A grémium megismerte a Székesfehérvári Tankerületi Központ 2017-2020. évre szóló fejlesztési tervét, és az abban foglaltakkal egyetértett. A fejlesztési terv elsődleges célja, hogy a tankerületi központ teljes területén homogénebb intézményhálózatot alakítsanak ki a jövőben, mely kapcsán az infrastrukturális adottságok és a nevelő-oktató munka egységesen jó szívonalra fejlesztése élvez elsőbbséget.

A bérleti szerződéseket és az éves díjakat is felülvizsgálták a képviselők. Korábban nem emelték a bérleti díjakat, ugyanakkor az Állami Számvevőszék legutóbbi vizsgálata során arra hívta fel az önkormányzat figyelmét, hogy a működőképesség fenntartása és az eladósodás megelőzése érdekében szükséges élniük a bevételek növelésének lehetőségével. A testület mostani döntése értelmében a 2018. évi bérleti díjakat 10 százalékkal emelik, mind a haszonbérleti díjtételek, a gyepbérletek, mind pedig a helyiség- és lakásbérletek esetében.

Beszámoló hangzott el a helyi adóhatóság tevékenységéről, melyet a grémium tudomásul vett. Elhangzott: a képviselő-testület a már bevezetett helyi adók mértékét nem emeli meg jövőre, illetve új adónemet sem vezet be.

A város belterületén lévő gyalogátkelőhelyek megvilágításáról és fényméréséről is tájékozódott a testület – javítanak az állapotokon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában