autóstalálkozó a Szalki-szigeten

2019.08.13. 14:45

Élményautó és füst, eszem-iszom, mulatság Dunaújvárosban

A nyárias napsütésre nem lehetett panasz, így aztán igazán kellemesre sikeredett a Szalki-szigeti kempingben és az alsó Duna-parti sétányon tartott Bimmer parádé.

Jakab Klára, FMH

Szakértő szemek – három bimmeres, ha összehajol Fotó: Laczkó I.

A májusi BMW-találkozó után immár másodszor volt Dunaújváros a házigazdája a márkatulajdonosok (bömcsisek, bimmeresek) hétvégéjének, ami ezúttal háromnapos dzsemborivá nőtte ki magát Bimmer parádé néven. A rendezvény résztvevői egészen biztosan jól érezték magukat, hiszen a kempingben minden adott a remek kikapcsolódáshoz. A flotta glédát alkotva felsorakozhatott, miközben a fák hűvös árnyékot adtak a sátraknak, érkezett „királyi” grillfalatozó, hogy kiszolgálja a népes tábor, a közelben lévő szabadstrandon ki-ki megmártózhatott kedvére. Esténként pedig igazán válogatott zenei programok adták egymásnak a mikrofont. Az elfoglaltságok bemutatásakor hozzá kell tennünk, hogy volt vízilabdaszerű mérkőzés a szabadstrandon, és strandfociban is megmérkőztek a bátrak, de ezek eredményét – amit illetően sörökről lehetett hallani – feledje jótékony homály.

Szakértő szemek – három bimmeres, ha összehajol
Fotó: Laczkó I.

A BMW-fanok persze elsősorban az autósprogram-kínálat s egymás társasága miatt találkoznak rendszeresen. A márkahűség szoros egységet kovácsol, nemcsak az összejövetelekről ismerik egymást, hanem az országútról. Ilyenkor alkalom adódik megcsodálni a különleges modelleket, bekukkantani a sok titkot rejtő motortérbe és kipróbálni egy-egy jószágot.

A gumifüstölésnek nevezett produkció és a driftelés sem öncélú mutatvány, gyakorlás és tapasztalat nélkül kivitelezhetetlen – ezek bizony a sofőrök rátermettségét bizonyítják. A programoknak, bemutatóknak az érdeklődő újvárosiak is szemtanúi lehettek, ugyanis rendeztek driftbemutatót, a bátrabbak (szigorúan szondáztatás után és védősisakot viselve!) be is ülhettek egyegy menetre a drifttaxiba, sőt élményvezetést kínáltak.

Közben azok számára, akik kisgyermekekkel érkeztek, volt utazó vidámpark, meghirdettek több versenyszámot, rendeztek tombolasorsolást.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában