Legalább ötven éve laknak itt gólyák

2018.06.21. 18:00

Délceg és Hófehérke kölyökgólyáit gyűrűzték Pákozdon

Négyhetes madarakat gyűrűztek csütörtökön a település egyik utcájában, ahol évtizedek óta állandó lakó a fehérgólya.

Tihanyi Tamás

A gólyagyűrűzés nagyszerű élmény a gyerekeknek, megható szertartás a felnőtteknek: legalábbis akkor, ha azt Fenyvesi László környezeti nevelő, a dinnyési Madárdal tanösvény házigazdája, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Fejér Megyei Helyi Csoportjának elnöke végzi.

Június 21-én, csütörtökön reggel Pákozdon, a Kossuth utcában gyülekeztek az óvodások és az őket kísérő felnőttek azért, hogy láthassák az oda költözött gólyaszülőket és a három kisgólyát.

Fotós: Tihanyi Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Miközben az emelőkosaras autó segítségével lehozták a három madarat a fészekből, Fenyvesi László elmondta ifjú hallgatóságának: a gólya mindig közel állt a magyar lélekhez, de nem csak ahhoz. A gólya neve törökül lelket jelent, azaz más népek fiait is megihlette e nagyszerű szárnyas látványa. A négyhetes gólyakölykök egy-egy azonosító gyűrűt kaptak, hogy ha aztán négy hét múlva útra kelnek,

követhetőek legyenek vándorlásaik. Miután elrepülnek, sem a szülők, sem a kisgólyák nem feltétlenül térnek vissza a pákozdi fészekhez, valahol Közép-Európában kereshetnek maguknak újabb költőhelyet. Fenyvesi László egyébként azt mondja, a környezet változása nem kedvezett a gólyáknak, számuk országos, de helyi viszonylatban is csökkent. Ha csak a Velencei-tó környékét térképezzük fel gondolatban, Pákozd mellett Dinnyésen ismerünk lakott gólyafészket. Seregélyesen mindig szerettek a gólyák, de számuk ott is kevesebb lett.

 

A Nyitnikék Óvoda növendékei között rögtönzött közvélemény-kutatást tartottak, nevet kerestek a két nagy gólyának. Ennek eredményeként az „apagólya” Délceg, párja pedig a Hófehérke nevet kapta az alkalmi keresztelőn. A pákozdi öregek egyébként azt mondják, a Kossuth utcában legalább ötven éve mindig lakott gólyapár.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában