A régi iskolájában mesélt

2019.01.26. 11:30

Csapó Péter, a sárkeresztesi fiatal, akinek beütött az „ájtí” világa

Csapó Péter már középiskolás korában megnyert egyetemistáknak, főiskolásoknak kiírt informatikai csapatversenyt. 2016-os érettségije után a Pécsi Tudományegyetem, valamint a Google-ösztöndíj következett, idén pedig a tudományegyetem országos IT bajnokságán lett első helyezett. Volt iskolájába most azért tért vissza, hogy motiválja a következő generációt.

S. Töttő Rita

Csapó Péter Sárkeresztesről indult, Fehérváron tanult, most Pécsen tanul és dolgozik

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Miért is érdemes hajtani?

A sárkeresztesi Csapó Péter élete meglehetősen korán pályára állt. Szorgalma és tehetsége révén mára biztos közegben tudhatja magát. Amellett, hogy a Pécsi Tudományegyetem mérnök informatikus hallgatója, egy budapesti fejlesztőcég pécsi irodájában kapott állást. Tervei szerint diploma után is itt szeretne elhelyezkedni. Ám az ilyen lehetőségeket nem adják ajándékba, derül ki abból, amit elmesélt nekünk, valamint alma materének, a fehérvári Comenius Angol-Magyar Két Tanítási Nyelvű Iskola jelenlegi diákjainak. Nyolc évnyi comeniusos múlt van Péter mögött, így nincs nagyon avatottabb nála, aki elmondhatná, miért is érdemes hajtani.

– Látom, milyen sokan küzdenek az angol nyelvvel, még akkor is, ha középfokú nyelvvizsgájuk van. Ahol én tanultam, ott páratlan az angoloktatás, és tudom, hogy ez nagy mértékben hozzájárult a lehetőségeim kiszélesítéséhez.

A többiben pedig, amiben az ember erős, fokozottan sokat kell tenni az előrejutásért – erről is mesélt a nyolcadik, kilencedik, tizenkettedik osztályosoknak Péter, aki azt mondta:

– Amíg lehet, minden területet érdemes jobban megismerni, a felsőoktatás ugyanis már nagyon specifikus terület, ahol egy szakterületen belül is csak bizonyos irányvonalakat ismer meg jobban az ember. Ezért kell középiskolás korban még az irodalomtól a matematikáig mindenbe „belekóstolni”. Megeshet, hogy olyan tudás lesz később segítségükre, aminek megtanulása most épp nem tartozik a kedvenc elfoglaltságok közé.

Csapó Péter Sárkeresztesről indult, Fehérváron tanult, most Pécsen tanul és dolgozik
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A versengés és tanulás ötvözése már Péter gyermekkorában előtérbe került

– Egész kiskoromban, alsó tagozatban is jártam versenyekre, amelyek között már akkor is volt néhány, ami eredménnyel zárult – meséli Péter, kiemelve a Zrínyi Ilona Matematikaversenyt példaként, melynek keretében Fejér megye top 10-es matektudorai közé kerülhetett – negyedikesként. – Valószínűleg itt kaptam rá a versenyzés ízére. Ötödikes koromban kerültem a Comeniusba, ahol szintén nagyon sok versenyre jelentkeztem. Egy csapat tagjaként már ekkor részt vettem a volt Dunaújvárosi Főiskola egy informatikai versenyén, amelyet meg is nyertünk. Nem mondom, hogy itt kezdődött az IT szeretete, de ekkortól gyorsultak fel az események – szögezi le. Péter meglehetősen korán eldöntötte, hogy a mérnök informatikai vonal érdekli, sőt, azt is, hogy mindezt Pécsett szeretné megtanulni.

Az informatika és a mérnöki ismeretek szeretete édesapjához köthető, vallja be: – Édesapám villamosmérnök végzettségű, eleinte monitorokat szerelt, majd autó-elektronikai tesztmérnökként folytatta. Most tehát olyan szoftvereket készít, amelyek az autók elektronikáját tesztelik. Kicsit ez is elvitt ebbe az irányba, de a számítógépek világa amúgy is elvarázsolt. Így persze szóba jöhetett volna a programtervező informatikus és a gazdasági informatikus képzés is. A mérnök informatikus képzés azonban jobban vonzott: nagyobb az egyensúly a matek és a fizika közt, ami nekem bejött.

A középiskolai versenyeknek azonban számtalan más előnyük is van, derül ki Péter „előéletéből”: ő például egy angol versenynek köszönhetően szerezte meg BME felsőfokú szóbeli nyelvvizsgáját, ugyanis az egyik ilyen típusú verseny nyereménye ez volt. De az egyetemi évek során is maradt a versenyek világában: a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság Baranya megyei szervezete és a Pécsi Tudományegyetem Műszaki Informatikai Karának Prog Race versenye például elsöprő sikert hozott neki:

– Ezek rendkívül izgalmas versenyek egyébként. Ez utóbbi például úgy zajlott, hogy határidőre kellett elkészíteni feladatokat, a fináléba pedig a legjobb három kerül, akiknek a versenyen írt szoftvere, kódja versenyez egymás ellen – veti bele magát Péter az élményekbe. Ami, kiderült, nem is véletlen, hiszen nagyon nagy élmény volt: ők lettek az elsők száz ponttal, míg a második helyezett négy pontot kapott…

Google

A fiatal Fejér megyei srácra azonban a Google is felfigyelt: egy nagy, társaságok, cégek által támogatott képzőközpont internetes platformján jelentkezett az ösztöndíjprogramra.

– Android-fejlesztés tanulására lehetett ösztöndíjat nyerni. Első körben 10 ezer főt vontak be Európából, majd ez a kör 2500 főre szűkült. Ez, ha piaci alapon nézzük, egy meglehetősen nagy értékű képzés, melynek végén kaptunk egy, a Google által is jegyzett tanúsítványt – mondja Péter, aki másodévesként került ebbe a világba, miközben a programozást magát csak ekkor kezdték el tanulni az egyetemen. Így gyakorlatilag egyik oldalon a programozás alapjait tanulta az iskolában, másik oldalon pedig már az Androidot fejlesztette.

Péter jövőre diplomázik. Maradna a szoftverfejlesztő cégnél, ahol már egyetemistaként bizalmat szavaztak neki. A banki biztosítási szféra úgy fest, bejött neki. Persze, hiszen most is komoly feladatokat kap.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában