Nagy erő

2019.12.19. 07:20

Civil összefogás Hannáért: egy-két falat édességgel is lehet talán életeket menteni

Válságos helyzetbe került egy fehérvárcsurgói család, melynek egyik tagja, az alig kétéves Hanna súlyos betegséggel néz szembe. Sárkeresztes és Moha lakossága összefogott, hogy enyhítsék a család terheit, amivel csak tudják.

Palocsai Jenő

Megteltek a terítővel fedett asztalok házilag készített süteményekkel. Kiderült, az emberek hajlandók adakozni, ha egyik embertársuk bajba kerül

Fotó: szervezők

Akut Lymphoid Leukémia (ALL). Ezzel a betegséggel kell megküzdenie Hannának, a kétéves szőke kislánynak. A baj nem jár egyedül, így bár a szülők orvoshoz fordultak, sokáig félrediagnosztizálták lányukat, így annak állapota még gyorsabban romlott, mint egyébként és ezzel nincs vége a kálváriának, ugyanis szepszissel, vírusokkal és mellkasi műtétekkel is szembe kellett néznie a valaha örökmozgó gyermeknek.

A protokoll szerinti aktív szteroidos és kemoterápiás kezelésre van szüksége, amit meg is kezdtek a szakemberek, ám a kislányt csak az édesapa viheti a terápiára, ugyanis az anyuka várandós. Az állandó kezelések és a mozgásképtelenné vált kislány felügyelete miatt az apa mint az egyetlen kereső is kiesett a munkából, ezért nemcsak lelkileg, de anyagilag is kilátástalanná vált a család helyzete.

Fehérvárcsurgó, a kis Hanna települése is igyekszik mindent elkövetni a család érdekében, de a jó példa ragadós, így már Sárkeresztes és Moha lakossága is a szívébe nézett és a zsebébe nyúlt.

Megteltek a terítővel fedett asztalok házilag készített süteményekkel. Kiderült, az emberek hajlandók adakozni, ha egyik embertársuk bajba kerül
Fotó: szervezők

Zsibongó tömeg gyűlt hát össze a sárkeresztesi művelődési házban, ahol Szobosz­lai Szilvia szervezésének köszönhetően megteltek a terítővel fedett asztalok házilag készített süteményekkel. Kiderült, az emberek hajlandók adakozni, ha egyik embertársuk bajba kerül. A süteményeket megvásárolták és az abból befolyó összeget a betegséggel viaskodó családnak adták. Szoboszlai ismertette, hogy több mint kétszázezer forintot „sütiztek” össze Hanna családjának.

Természetesen nemcsak ezzel támogatták a két adakozó település lakosai a kis beteget, hanem ajándékcsomagokkal és tisztítószerekkel is, melyek megvásárlása jelenleg meghaladja a gyógyulásért dolgozó szülők anyagi lehetőségeit.

Minden segítségre szüksége van a kék szemű szőkeségnek, hogy a nagy harcból győztesen kilépve újra erős és boldog gyermek lehessen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában