a csalaiak kérésének tettek eleget

2019.06.21. 19:14

Büféből lett közösségi tér Csalán

Pénteken délutántól hivatalosan is birtokba vehették a csalaiak az új közösségi terüket.

Bokros Judit

Fotók: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Az átadón Östör Annamária önkormányzati képviselő köszöntötte a jelenlévőket, felidézve: a csalaiak kérésének tettek eleget az új találkozóhely, rendezvényhelyszín kialakításával. Az út melletti Picur büfé megvásárlásával és felújításával a város önkormányzata 18,5 millió forintot költött az épületre. A képviselő hozzátette, hogy várják az ötleteket a helyiektől arra, milyen programokat, szakköröket szeretnének.

Cser-Palkovics András polgármester hangsúlyozta, mennyire fontos, hogy minden Fehérvárhoz tartozó városrészben legyen közösségi tér, ahol az ott élők találkozhatnak, s ez itt is megvalósult.

A ház programjainak szervezéséért A Szabadművelődés Háza lesz a felelős, amelynek igazgatója, Kiss Dorottya elmondta: a nyitva tartás rendjét együtt határozzák meg.

A Nyitott tornatermek felelőse, Magony Tamás pedig arról tájékoztatott, hogy a házban kedden és csütörtökön is mozgáslehetőségekkel várják az idősebb és a fiatalabb korosztályt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában