Kényszerű hivatali útvesztők vagy mulasztás?

2019.05.21. 18:23

Öt hónapja áll üresen az új baracskai tornaterem

Az általános iskola tornatermét tavaly december 19-én avatták fel, használatbavételi engedély híján azonban öt hónapja át árválkodik üresen. Lapunk annak járt utána, hogy a 337 millió forintos beruházás után miként eshetett meg, hogy a gyerekek be sem léphettek oda mostanáig?

Zsohár Melinda

Fotó: baracskai iskola

Lapunk tavaly december 20-án számolt be a létesítmény elkészültéről, tudósításunkban ez a mondat szerepelt: „Januártól már természetes lesz, hogy a Kozma Ferenc Általános Iskola 180 tanulója a legmodernebb tornateremben élvezi a mozgást”. Nem így történt, a múlt héten kaptunk felháborodott szülői levelet arról, hogy gyerekek nem léphetnek be a tornaterembe, s vajon miért nem? Lapunk – megyei hírként, eseményként – a tornaterem építésének, pontosabban tervezésének pillanatától kezdve figyelemmel kísérte a történetet, most megkíséreljük összegezni azt. 2015-től húzódik a dolog, ami mostanra ért ehhez a kesernyés befejezéshez, bár mintha látszana az alagút végén a fény, ahogy mondani szokták.

Kívülről szép az elkészült tornaterem, csak a diákok belülről még nem nagyon láthatták Fotó: baracskai iskola

A baracskai iskolában a régi kúria épületét használták tornaszobának a gyerekek hosszú éveken át, ám az életveszélyessé vált, 2015-től szeptemberétől lezárták. Kárpáthegyi Józsefné igazgató azóta kereste a megoldást, de saját hatáskörében csak kérni és folyamodni tudott. Az épületek, azaz az iskola tulajdonosa vagyonkezelője az önkormányzat, az intézmény fenntartója és működtetője a Dunaújvárosi Tankerületi Központ. Baracska Fejér megyéhez tartozik, építésügyi hatósági ügyekben a Dunaújvárosi Járási Hivatal építésügyi osztálya az illetékes. Hétköznapi értelemben nem egyszerű átlátni, hogy kihez s mihez tartozik egy-egy engedély beszerzése, mi és miért tart annyi ideig, ameddig tart, ezt oknyomozásunk során legtöbbször Becsei Andrásné alpolgármestertől kérdeztük meg. Ő vette a kezébe idén a tornaterem használatbevételi engedélyének ügyintézését Boriszov Zoltán polgármester tartós távolléte miatt. A társadalmi megbízatású alpolgármester többször kijelentette, hogy magára vállal minden elmarasztalást, ő úgy érzi, mindent megtett a gyorsabb ügymenet érdekében, ám ennyire futotta az igyekezetből.

Ideális feltételek a mindennapos testneveléshez Fotó: baracskai iskola

A tornaterem indulása döcögős volt, s anélkül hogy pálcát törnénk bárki felett, le kell írnunk, kérdéseket vetett fel már a indulás. Tessely Zoltán, a körzet országgyűlési képviselője közbenjárására készült kormányzati előterjesztés a tornaterem és kiszolgáló részeinek építésére, s 2016-ban megérkezett a rendkívüli kormányzati támogatás 270 millió forintos összege az önkormányzat számlájára. Ekkor valamiért megállt a folyamat, kritikák hallatszottak a településen az önkormányzat késlekedése miatt, de lapunk nem idézi sem a szóbeszédet, sem a politikai felhangokat is tartalmazó pletykákat. Végül több, mint egy év múlva megtörtént a közbeszerzés, engedélyek megszerzése – ám a csúszás miatt megdrágult az építkezés, időközben robbantak az építőanyagárak, és felszöktek a kivitelezői díjak. Az önkormányzat számláján lévő pénz nem lett volna elég, ám ismét érkezett a rendkívüli kormányzati segítség. További 67 millió forintot juttatott az újabb képviselői közbenjárásra az önkormányzatnak az építkezésre, amelyik végül megtoldotta 28 millió forint saját erővel a beruházást.

Fotó: baracskai iskola

Megtervezte egy cég az épületet, egy másik volt a kivitelező (Fejér-BÁL Kft. és Fenyő-KHT Kft.), utóbbi lényegében fél év alatt felépítette a tornatermet a kiszolgáló helyiségekkel egyetemben. „A tornaterem megépülése elé több akadály hárult, hogy mégis a végére értek a beruházásnak, annak köszönhető, hogy végül összefogtak az azonos cél mentén a különböző világnézeti meggyőződésű érintettek” – mondta el beszédében Tessely képviselő a 2018. december 19-iki avatón. Kárpáthegyi Józsefné igazgató örömmel engedte karácsonyi szünetre a gyerekeket, de január 3-án telefonon figyelmeztette őt az iskolafenntartó tankerület igazgatója, Szilágyiné Németh Sarolta: be ne lépjenek a tornaterembe! Nincs használatbavételi engedélyük! Innentől szinte naponta telefonált Kárpáthegyiné a baracskai polgármesteri hivatalba és az önkormányzati képviselőkhöz információért, ám sem ő, sem a tankerület nem tehetett semmit, nem lévén ráhatásuk, sem jogkörük az engedély megszerzésére. Tehetetlenül várakoztak, az idő telt. Jó időben a műfüves pályán tornáztak a mindennapi testnevelés órákon a gyerekek, rossz időben a tantermekben, a folyosókon, mikor hol sikerült.

Fotó: baracskai iskola

Becsei Andrásné alpolgármester szedi kérésünkre időrendi sorrendbe az eseményeket. Az iskola gázellátását korszerűsítendő helyezték át a gázkazánokat az iskola épületébe a Dunaújvárosi Tankerületi Központ által vezényelt 2018. nyári felújításakor, amit azonban nem egyeztettek a tornaterem kivitelezőjével. Végül újratervezés, újabb engedélyek, s jelenleg két gázkazán működik az iskolában, mondta el Becseiné. Tavaly ősszel műszaki bejáráson állapította meg a Fejér Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Dunaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség szakhatósága, hogy hiányzik a tűzjelző rendszer dokumentációja a tervekből. A tűzvédelmi rendszer megépült, csak a „papír” hiányzik – a szakemberek vitatták, hogy jogos-e a felvetés, végül mindent pótoltak. (Lapunk bírja Bisztricz Anett megyei katasztrófavédelmi szóvivő nyilatkozatát is katasztrófavédelmi illetékesség ügyében. Tőle tudjuk, hogy a tornaterem használatbevételi engedélyének kérelme kapcsán a Dunaújvárosi Járási Hivatal (DJH) építésügyi osztálya 2019. március 8-án kért szakhatósági állásfoglalást a katasztrófásoktól. Arról is tájékoztatott, hogy a baracskai hivatal március 27-én felfüggesztette az engedélyezési folyamatot, majd május 13-án újraindította azt. Vagyis a napokban.

Nem sok víz folyt ki a csapokból Fotó: baracskai iskola

Becseiné azzal indokolta az engedélyeztetés lassú menetét, hogy nem volt a baracskai polgármesteri hivatalban olyan személy (!), aki jogosult lett volna az építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokat támogató elektronikus dokumentációs rendszerbe (ÉTDR) való belépéshez – ügyfélkapu, belépési kód , – márpedig ezen keresztül lehetséges benyújtani a DJH a használatbavétel engedély iránti kérelmet. Álláshirdetésre jelentkezett valaki a baracskai hivatalhoz, kiderült, neki van ÉTDR-hozzáférése, feltöltötte, elküldte, s már február 14-ét írtunk. A DJH február 25-én hiánypótlást kért az önkormányzattól, s ekkor Becseiné felfüggesztette a használatbavételi engedély kérelmét, mert ha nem sikerül a hiánypótlás, az egész folyamatot elölről kell kezdeni, indokolta döntését. Nem részletezzük a továbbiakat, a lényeg, hogy áprilisban még az oltóvíz kapcsán is történt néhány levélváltás, intézkedés, s végül a baracskai hivatal május 2-án újraindította a DJH-nál az engedélyeztetést.

A katasztrófások is létszámhiánnyal küzdenek, s a hivatalokban minden engedély fontos, jegyezte meg Becseiné rezignáltan, miután próbáltuk összeadogatni, hogy hány nap telt el december 19-től mostanáig. Lapunk megkereste a DJH-t is, beszéltünk Kovács Péter hivatalvezetővel, végül azonban az írásos kérdéseinkre nem kaptunk választ. Becseiné íróasztalán viszont ott volt a lapunk érdeklődésével szerencsés véletlen folytán egyidőben megérkezett használatbavételi engedély május 16-iki dátummal. A határozat jogerőre emelkedéséig további tizenöt nap a várakozás. A tanévnek pár nap múlva vége…

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában