Lakossági összefogás

2019.12.09. 17:00

Az utak állapotán igyekeznek javítani Pákozdon

Kardos Ádám polgármester a közelmúltban már kezdeményezett lakossági összefogással megvalósuló településszépítő megmozdulást, és ő maga is részt vett több ilyen rendezvényen. Advent első vasárnapján a Tarsoly Péter által szervezett „Szemétmentes ingókövek” elnevezésű rendezvényen hat köbméternyi szemetet gyűjtöttek Pákozd külterületén, majd december elejére útkarbantartási munkát szerveztek.

Tihanyi Tamás

Fotó: Tihanyi Tamás

– A település úthálózatának jelentős része sajnos nem rendelkezik szilárd útburkolattal. A „hegyi utak” karbantartására az önkormányzat szerződést kötött, ezt a munkát a vállalkozó megkezdte és folyamatosan végzi – mondta Kardos Ádám. – Sajnos a belterületi részen is található rossz állapotú út, különösképpen a Pipacsos lakóparkban, melynek karbantartására az önkormányzat fedezet hiányában nem tud leszerződni. Ennek oka, hogy a korábban megkezdett óvodaberuházás befejezéséhez közel ötvenmillió forint hitelt kellett felvennünk a vállalkozó végszámlájának kifizetésére, és az épületre még ugyanennyit kell a településnek fordítania. Így a Pipacsos lakópark útjainak karbantartását lakossági összefogás segítségével valósítottuk meg, melyhez a huszonhárom tonna kőzúzalékot az önkormányzat, teherautókat és a rakodást helyi vállalkozók biztosították.

Fotó: Tihanyi Tamás

A polgármester azt is elmondta, hogy a korábban indított beruházások műszakilag nem voltak megfelelően előkészítve, melyhez jelentős többletforrást kell biztosítani, ugyanakkor örököltek jónéhány olyan szerződést is, amely a településre nézve előnytelen, így biztosan lesz még olyan megmozdulás, amelyhez a lakosság segítségét kéri.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában