20-30 zsáknyi szemét

2020.01.03. 07:15

Az megvette, amaz ette, ők összeszedték – Szilveszteri szemétszedés Szár mellett

Klébert Antal természetvédelmi őr hívó szavára tettre kész csapat szövetkezett, akik szilveszter napján – amikor mások már hangolták a sípokat, kürtöket, dudákat – szemétszedésre indultak a szári bekötőút mentén lévő nyárfaerdőbe. A kőkeresztnél láttak munkához.

Majer Tamás

Klébert Antal hívó szavára tettre kész csapat szövetkezett Fotó: szervezők

Klébert Antalt felkeresve megtudtuk, hogy 20-30 zsáknyi szeméttől sikerült megszabadítaniuk a terepet, azért „csak” ennyitől, mert kizárólag az út menti árkokból szedték össze a mások által elhajigált hulladékot, az erdőt magát, kapacitás híján, nem tudták megtisztítani, ahhoz több erő kell.

– Év végi jó cselekedetnek indult, hogy összeszedjük a körülbelül másfél kilométer hosszú falusi bekötő út menti árkokból a szemetet – fogalmazott, s hozzátette, az előzetes terveknél így is ötször több hulladékot zsákoltak be, tettek utánfutóra.

Megdöbbentő, hogy jellemzően még csak nem is olyan jellegű hulladékkal volt tele a környék, amelyet macerás elvinni egy hulladéktelepre.Hanem a közeli benzinkúton, gyorsétteremben megvásárolt hamburgeres papírokkal, kólásdobozokkal, PET-palackokkal. Úgy tűnik, hogy mindenkinek ugyanaddig tart megennie az autós kiszolgálóban megkapott gyorskaját… Klébert Antal úgy tapasztalta, a gépkocsik hamutálcáját is szívesen ürítik egyesek itt, az út mentén.

Klébert Antal hívó szavára tettre kész csapat szövetkezett Fotó: szervezők

– Sőt, még állatvágásból származó, veszélyes hulladéknak minősülő belsőséget is találtunk – ismertette. – Ami nem lett volna baj, mert a természet az ilyesmit földolgozza – a disznók, rókák, hollók, dögevők –, de három zsákba volt becsomagolva… Nejlon, jutazsák, még egy nejlon, nyilván, hogy a kocsiba ne folyjon ki a nem kívánt tartalom – ecsetelte a természetvédelmi őr.

Klébert Antal arról is szólt, hogy a faluban gyorsan híre ment az akciónak; tán a kitüntetett nap is segített ezen. Úgy véli, hogy a jó példával az emberek szemléletét is sikerült egy kicsit formálniuk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában