3 hétig brightoni és londoni cégeknél dolgoznak

2019.09.03. 07:10

Az angol meló – A Hunyadi Mátyás Szakgimnázium diákjai külföldi gyakorlatra indulnak

Hetedik alkalommal vágnak neki a Hunyadi Mátyás Szakgimnázium diákjai az Erasmus+ pályázatnak köszönhetően annak a 3 hetes szakmai gyakorlatnak, amelyet Angliában töltenek.

Borsányi Bea

24 diák 2 angliai nagyvárosban végzi 3 hetes szakmai gyakorlatát Fotó: Pesti Tamás/Fejér Megyei Hírlap

Vasárnap 24 informatikai, ügyviteli és – idén először – közgazdasági szakképzős, tehát érettségi után 13. évfolyamon tanuló számára kezdődik meg a nagy kaland: 12 diák Brightonban, 12 pedig Londonban él és dolgozik majd az elkövetkezendő hetekben. Az előzetes interjúk során a szakmai felkészültségük mellett nyelvtudásukat is felmérték azok a cégek, amelyek helyet biztosítanak a magyar fiatalok számára.

24 diák 2 angliai nagyvárosban végzi 3 hetes szakmai gyakorlatát
Fotó: Pesti Tamás/Fejér Megyei Hírlap

– A kiválasztottak augusztusban további nyelvi felkészítésen is részt vettek az iskolában, hogy biztosan meglegyen az a szakmai szókincsük, amire szükségük lesz a munkájuk során – mondta el Gyenei Magdolna, az iskola igazgatónője, aki azt is hozzátette, általában nagyon pozitív tapasztalatokkal és az esetek nagy többségében referencialevelekkel a zsebükben érkeznek haza a diákok a szakmai gyakorlatról, akik egyébként családoknál laknak, és 3 hétig minden ügyüket önállóan intézik.

– Azonban minden eshetőségre felkészülve a csoportokkal két-két kísérő is utazik – árulta el az intézményvezető. Hagyomány, hogy az indulókat a Városháza Dísztermében búcsúztatják az iskola végzős növendékeinek jelenlétében, akiket ezzel is szeretnének motiválni, majd később ugyanitt, ugyanebben a körben számolnak be az élményeikről és tapasztalataikról az Angliából hazatért fiatalok. Az utazókat Mészáros Attila alpolgármester fogadta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában