Rózsák között

2019.07.14. 08:00

A Virágos Magyarországra is készültek Alsószentivánon

Immár piros, fehér és sárga színben tündöklő rózsák is emelik az alsószentiváni kápolna fényét. No meg egy reflektor.

Szanyi-Nagy Judit

Az ominózus kápolna. Előtte a rózsák és a kivilágítást biztosító lámpaoszlop

Fotó: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap

Tán olvasóink számára is ismert, Alsószentiván község tavaly indult először a Virágos Magyarország pályázaton, rögvest sikerrel: a „Kertörökség – kertturizmus” különdíjat ítélte a településnek a zsűri. A helyiek részint ezen felbuzdulva döntöttek úgy: a települést tovább építik, szépítik. A Mária-kegyhelyként is ismert katolikus templom és annak kertje kiemelt zarándokhely, az ítészek ide ebben az esztendőben is ellátogattak. Az önkormányzat tagjai és Alsószentiván lakói azonban nem elégedtek meg egy szép természeti környezettel – így vált még fényesebbé a közeli dombtetőn található kápolna.

Az épületet – amely a Szluha család kriptája fölé épült – 1855. október 7-én Farkas Imre püspök szentelte fel. Az évszámból is látható: a Hétfájdalmú Szent Szűz kápolna nevet viselő épület sok mindent „átélt” már, ezáltal oltárkép sem található benne.

Az ominózus kápolna. Előtte a rózsák és a kivilágítást biztosító lámpaoszlop
Fotó: Szanyi-Nagy Judit / Fejér Megyei Hírlap

Most azonban ismét a figyelem középpontjába került a kápolna: Szegedről Husvéth Imre szentiváni polgármester százötven ró­zsát hozott, azt ültette el – természetesen többedmagával együtt – az épület előtti domboldalon. Itt korábban egy kisebb „dzsungel” állt. A szépítéssel céljuk, hogy kálváriát alakítsanak ki e helyen; egyelőre a tulajdonjogok tisztázása van soron. Az árajánlatot szeptemberben kérik ki, ezt követően tudnak a stációkkal tervezni. Addig is az általuk beszerzett reflektorok emelik ki a domb ékét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában