a Királyi Napokra is kaphatunk kedvezményt

2019.08.13. 14:30

A vasúti menetrendet is érinti az augusztus 20-i hosszú hétvége

A pihenőnap-áthelyezés, illetve az augusztus 20-i ünnep miatt változik a vonatok közlekedési rendje. Augusztus 18-án és 19-én az ünnepnapra, 20-án a vasárnapra, 21-én pedig a hétfői munkanapra érvényes menetrend szerint közlekednek a vonatok.

feol.hu

Csillogó szempárok, ámuló gyerekek: volt mit csodálni a Királyi Napok nyitányán, hiszen valóságos életre kelt a fénnyel teli belváros. Az épületek megmozdultak, az Országalmát fénycsík ölelte át, nagy látvány volt ez kicsinek, nagynak egyaránt!

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A MÁV-START a megnövekedett utasforgalom függvényében bizonyos InterCity vonatokat több kocsival közlekedtet majd. A lehetőségekhez mérten növelik meg a vonatszerelvények kocsimennyiségét, de érdemes elővételben megvenni a menet- és helyjegyeket.

A helybiztosítással közlekedő vonatok foglaltságának adatai péntektől lesznek megtekinthetők a MÁV honlapján. A tájékoztató jellegű adatokat naponta többször is frissíti a MÁV-START. Az utasok egy letölthető táblázatban megnézhetik, hogy hol tart a kötelező helybiztosítással közlekedő vonatok foglaltsága az egyes napokra vonatkozóan, és azt, hogy a kiválasztott induló járatra van-e még szabad hely.

Elővételi és kedvezményes jegyvásárlás

A pénztárak előtti sorban állás elkerülése érdekében a MÁV-START azt javasolja utasainak, hogy a menetjegyeket és a helyjegyeket – lehetőség szerint már az ünnep előtt néhány nappal – elővételbenváltsák meg.

Az ünnepi időszakban is érvényesek az önkiszolgáló csatornák igénybevétele esetén nyújtott kedvezmények: automatából vásárolt vagy online váltott, de automatából kinyomtatott jegyekre 5, e-vonatjegyekre 10 százalékos kedvezményt nyújt a MÁV-START. Az utasok az ünnepi időszakban is 20 százalékos kedvezménnyel válthatnak jegyet, amennyiben 100 kilométer feletti utazásukhoz online, e-vonatjegy formájában vásárolják meg azt.

A 26 éven aluli – diákigazolvánnyal nem rendelkező – fiatalok augusztus 16-án 10 órától augusztus 20-án éjfélig tartó időszakban igénybe vehetik a hétvégi, 33 százalékos kedvezményű menetjegyet. A gyermekek, családosok, tanulók, diák- és felnőtt csoportok, nyugdíjasok stb. is élhetnek a szokásos kedvezményekkel.

Féláron a Királyi Napok végére

A Királyi Napok záró hétvégéjére, augusztus 17–20. között 50 százalékos kedvezménnyel élhetnek a vonatozók. A vasúti pénztárban 50 százalékos alkalmi menettérti jegyet kell kérni, a Királyi Napok információs pontján, a belvárosban a Tourinform iroda munkatársaival lebélyegeztetni – így érvényessé válik a visszaútra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában