Önkormányzat, szurkolók, civilek

2020.01.24. 07:10

A tűzkárosultak segítségére siettek a bicskeiek

A Kossuth utca egyik házának lakásában január 19-én éjjel tűz ütött ki. Emberéletben nem esett kár, a tűzoltók gyorsan érkeztek. Két családnak el kellett hagynia otthonát, sokan megmozdultak megsegítésükre.

Zsohár Melinda

Bálint Istvánné polgármester, Pataki Judit, Kiss Zoltán, Szabó Ágnes kapcsolat központ igazgató, Kiss József és felesége a befogadó Judit otthonában

Fotó: Zsohár Melinda / Fejér Megyei Hírlap

A hátrafelé több lakásból álló, hosszú épület Kossuth utcai fronti részét, a szép polgári házat felújították, jelenleg az Egészségfejlesztési Iroda (EFI) működik benne. Mögötte egy szintén felújított, tágasabb lakás húzódik, utána pedig tűzfallal elválasztva három kisebb lakás található – mindegyik magántulajdonú. A három lakás egyikében, a Bozsányi család otthonában keletkezett tűz ismeretlen okból január 19-én éjszaka, amit szerencsére a szomszéd Kissék időben észrevettek. Bozsányiék lakása teljesen kiégett, a padlásgerendák is elszenesedve csúfoskodnak, Kissék sem maradhattak a füstös, de a talán valamelyest megmenthető állapotú, szerény, egyszobás otthonukban.

Bálint Istvánné polgármester, Pataki Judit, Kiss Zoltán, Szabó Ágnes kapcsolat központ igazgató, Kiss József és felesége a befogadó Judit otthonában
Fotó: Zsohár Melinda / Fejér Megyei Hírlap

A háromtagú Bozsányiékat rokonok fogadták be, a nyugdíjas Kiss Józsefet, feleségét és fiát pedig a velük szemben lakó, mozgássérült Pataki Judit hívta szeretettel otthonába. Kissék súlyos élethelyzetben vannak, az édesanya és a felnőtt fiú is súlyos beteg, ám az édesapa sokat segít a kerekesszékhez kötött Juditnak. A szülei halála óta Molnár Gáborné és lánya, Molnárné Horváth Tímea támogatja őt a mindennapokban, s most ugyancsak megtelt a szép családi ház. A szomorú történetből megható példa bontakozik ki, Tímea pedig a másik két beteget is szinte ellátja.

Elszomorító látványt nyújt a kiégett otthon
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Lapunk Bálint Istvánné polgármesterrel és Szabó Ágnessel, a Kapcsolat családsegítő központ igazgató jával tartott a családlátogatásra, ahol Bálintné nemcsak együttérzéséről, hanem az elkövetkező konkrét segítségről tájékoztatta Kisséket s természetesen Bozsányiékat is. Végzik a statikai vizsgálatokat, anyagi támogatást szerveznek, az építkezéshez hozzájárulnak.

A Bicskei Torna Club (BTC) összegyűjtött 400 ezer forintot, amit átadtak a két családnak, s civilek is adakoznak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában