Impozáns tervek: 2020-ban Hongkongban játszanának

2019.01.05. 07:20

A Szironta megújulva lép át a mozgalmas új évbe

Nemzetközi ismertség felé tart a tudatosan építkező Szironta csengettyűzenekar, amely idén ünnepli 15. születésnapját.

Sági Zoltán

A Szironta és a Kisharang az Aréna színpadán Fotó: Tyukodi László

Az elmúlt évet a Papp László Sportarénában nagypályán búcsúztató zenekar vezetője, Sólyom Balázs lapunknak a Szironta eredményeiről és terveiről mesélt. Elmondta: az elmúlt évben is rengeteg változás történt a csengettyű-zenekar háza táján. Ősszel két új taggal bővült a csapat: Rozbora Ádám a Zeneakadémia jazz-trombita-zeneelmélet szakos hallgatója, de a sajátos nevelési igényűekkel való csengettyűzés terén is komoly tapasztalattal rendelkezik. Kit Yee Chan pedig egyenesen Hongkongból érkezett a besnyőiekhez. Tíz éve játszik handbelleken, így muzsikustársai az amerikai harangok kezelésében sok segítséget kapnak tőle. Nem mellesleg ő annak a szervezetnek (Asia International Handbell Association) is oszlopos tagja, amely 2020-ban éppen Hongkongban rendezi majd meg a világ minden tájáról érkező csengettyűsök nemzetközi szimpóziumát. A Szironta azon dolgozik, hogy Magyarország is ott legyen a harangegyüttesek nemzetközi seregszemléjén.

A Szironta és a Kisharang az Aréna színpadán Fotó: Tyukodi László

Besnyőn az utóbbi időben ritkán láthatott-hallhatott csengettyűs előadást a közönség, aminek oka az együttes tavaly tavaszra lezáruló újjászervezése volt – árulta el Sólyom Balázs – ám eközben az óvodai és iskolai csengettyűs és citerás foglalkozások zavartalanul folytak, ahogyan az idei tanévben is zajlanak – Czumpft Krisztina vezetésével. A Besnyői Népdalkörrel is továbbra is szoros együttműködésben dolgoznak, a 2018-as adventi szezonban több közös fellépést is vállaltak. A Szironta egyre több iskolai-óvodai meghívásnak is eleget tesz, ahol interaktív hangszerbemutatóval próbálják megszerettetni a legfiatalabbakkal a csengettyűket.

Az évzárás igazán különlegesre sikerült a Szirontánál: egy nagyszabású karácsonyi hangversenyen működtek közre. A 25 éves Budafoki Dohnányi Zenekar „Igazából karácsony” szimfonikus koncertshowján 2018. december 28-án a Papp László Budapest Arénában több ezres közönség előtt, Barlow Bradford hangszerelésében szólalt meg a koncert fináléjában a Carol of the Bells, melynek harangszólama a Szironta Együttes, valamint a miskolci Kisharang Együttes előadásában csendült föl – Hollerung Gábor vezényletével. – Fantasztikus élmény volt egy ekkora esemény részesének lenni – summázott a zenekarvezető, aki hozzátette még: az elmúlt pár év az együttes újjászületéséről szólt. A múlt lezárását követően, a célok újragondolásával a 2019-es év a megújulásé lesz – mind látványban, mind szakmai tartalomban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában