Bárkiből lehet hűtlen, megcsalt vagy szerető

2019.04.25. 15:30

A szerelmi háromszög volt a témája a legutóbbi Csajos estnek

A témáról Gelsei Bernadett döntésmentor beszélt.

Bokros Judit

Gelsei Bernadett előadása után a Nyitva című magyar filmet vetítették a moziban

Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

Csajos est lévén valóban szinte csak nők vettek részt a filmvetítéssel kísért esten, pedig a téma ugyanúgy érinti a férfiakat, mint a nőket. Hiszen egy klasszikus szerelmi háromszögben nagy százalékban ők is benne vannak. Azért három bátor férfiember mégiscsak képviseltette magát az eseményen, amelyen Gelsei Bernadett először arról beszélt, hogyan lett döntésmentor.

A munkahelyen vagy a netes szórakozásból is lehet viszony

Több mint húsz évig dolgozott szenvedélybetegekkel, ez idő alatt sok tapasztalatot szerzett. Időközben pedig maga is belekeveredett egy szerelmi háromszögbe, a szerető szerepét töltötte be. Sokat szenvedett, és amikor úgy döntött: ki akar lépni a kapcsolatból, örült volna, ha valaki, egy specialista segít neki ebben. Nem akadt azonban ilyenre, így a maga módján dolgozta föl a vele történteket. Elkezdett blogot írni, s idővel rájött, hogy szeretőként is úgy viselkedik, mint egy függő: sóvárog a „szer”, vagyis a másik ember iránt. Így aztán duplán jól jöttek a függőkkel szerzett tapasztalatok. A hozzá fordulóknak azóta abban segít, hogy megtalálják a kiutat a szerelmi háromszögből, álljanak akármelyik sarkában is, illetve az érzések, a helyzet feldolgozását segíti.

Bernadett könyvet is írt a témában, A hűtlen, a megcsalt és a szerető címmel. Ebben mindegyik szerepet modellezi, és nem csupán azoknak ajánlja, akik belekerültek már egy ilyen helyzetbe, hanem azon pároknak is, akik szeretnék megelőzni a megcsalást, hűtlenséget. Amelybe egyébként adott esetben igen könnyű belecsúszni – fogalmazott a döntésmentor. Szerinte kettőt egyszerre szeretni csak rövid ideig lehet, az ilyen helyzet hosszú távon nem fenntartható.

Gelsei Bernadett előadása után a Nyitva című magyar filmet vetítették a moziban
Fotó: Pesti Tamás / Fejér Megyei Hírlap

S ugyan vannak olyan emberek, akiknek egyáltalán nem okoz problémát, lelkifurdalást, ha megcsalják a párjukat és viszonyt folytatnak mással, ám sokakat megvisel ez a helyzet. Mindez a monogámiát hangsúlyozó neveltetésünkből adódik, ez az, amit a mai magyar társadalmi rendszer leginkább elfogad. Szakemberként most úgy látja: lehetséges, hogy a jövőben paradigmaváltás következik be a házasság, a párkapcsolat felfogásában. Megcsalás egyébként a régi időkben is volt, csak éppen másként reagálták le, mint ma.

Gelsei Bernadett két tipikus esetet említett arra, hogyan kerülhet bele valaki egy szerelmi háromszögbe. Az egyik a munkahely, ahol igen sok időt tölt az ember, s egy projekt jellegű munka során, az intenzívebb együttlét miatt könnyebben felfigyelhet arra, aki addig nem is érdekelte. A másik – inkább férfiakra jellemző – helyzet az, hogy a laza, szórakoztató netes csevegésből, társkeresős böngészésből alakul ki valami komolyabb, az egyébként meglévő, ám laposodó stabil kapcsolat mellett.

Az biztos, hogy a kilábaláshoz sokszor nagyon kemény önismereti utat kell bejárni – fogalmazott a döntésmentor, aki hozzátette: megcsalás esetén azért szinte mindig kiderül, hogy valami hiányzott az alapkapcsolatból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában