igazi családapa, mellette labdába se lehet rúgni

2018.09.11. 19:00

A fehérvári Horváth Zsolt feltalálja magát kis- és a nagypályán is

A Vidi utánpótlásában töltötte gyermekéveit, majd alacsonyabb osztályú együttesek következtek. A minifutball- válogatottnak két éve tagja a négygyerekes családapa.

Horog László

Horváth Zsolt családja körében. 36 évesen, négygyerekes apukaként is futballozik Fotó: családi

Két éve játszik a kispályás nemzeti együttesben. Mindig is szerette a futball ezen formáját?

– Igen, gyerekkoromtól kezdve. Az általános iskolában, a Vörösmartyban is állandóan rúgtuk a bőrt, aztán a Vasvári Pál Gimnáziumban is, szünetekben. Aztán mentünk edzeni a Vidibe, a Sóstói Stadion edzőpályáján végeztünk a tréninggel, néha visszamentem a gimibe, a betonos pályán folytattuk. Apukámmal a MÁV Előre betonos pályáján is futballoztunk, apukám szerepelt egy kispályás csapatban, a Fedél együttesében, én is pályára léptem náluk, hamis igazolással játszottam. Illetve hamisított, ugyanis a saját nevemen játszottam. Még nem voltam 16 éves, ezért a sportolói kis könyvben az első szezonomban egy évet hozzátettünk a valós évszámomhoz. De játszottam a Gödör névre hallgató létesítményben, ahol később négycsillagos szálloda épült a belváros mellett. Akkoriban nem volt ennyi csarnok, télen a VOKban, illetve a Köfémben rúgtuk a labdát. Szenvedélyem lett a foci.

Meddig szerepelt a Vidiben?

– Az ifjúsági csapatig jutottam. Kiöregedtem, egy éven belül kétszer megsérültem, műteni kellett a bokámat, nem volt lehetőségem a tartalékokhoz kerülni. Az ifi A csapatkapitánya voltam, de a sérülések után nem volt esélyem a felnőttek közvetlen utánpótlásához kerülni. Az életem innen vett más irányt, az Ikarushoz kerültem az NB III-ba. Valamint a főiskola. Ha mondjuk szerződést kapok a Vidinél, akkor tanultam volna tovább, mert jól ment a suli, de kérdés, hogy a legmagasabb osztályú szereplés mennyire engedte volna a nappali tagozatot. Budapesten végeztem a Gazdasági Főiskolán, közben fociztam Fehérváron. Három évet töltöttem a Balatoni úti klubnál, a diploma megszerzése után klubot váltottam, Mórra kerültem, a harmadosztályú klubhoz, valamint dolgozni kezdtem egy helyi, japán multinál. Egyszerű volt, délelőtt kezdtem a cégnél, munka után edzettem, majd este visszatértem Fehérvárra. Közben a kispályától nem szakadtam el, a fehérvári, első osztályú bajnokságban, valamint Budapesten, a futsal NB I-ben is játszottam a Cső-Montage csapatában.

Horváth Zsolt családja körében. 36 évesen, négygyerekes apukaként is futballozik Fotó: családi

A gárda sokszoros bajnok volt, BL-szereplő.

– Én később kerültem oda, a csúcs időszakban nem játszottam náluk. Két évet töltöttem ott. Az évek során megszülettek a gyerekeim, áldozatokat kellett hoznom, a budapesti futsalozásra nem jutott idő, maradt a móri munkavállalás és a fehérvári futballozás. Az Ikarus megyei egyes csapatához igazoltam Mórról, ahol nyolc évet töltöttem. Nagyon jól éreztem ott magam, de közel tíz év után váltani akartam. A munkahelyem maradt, az stabil, ahogy a család is, viszont a foci tekintetében megragadtam Fehérváron. Az Ikarusban engedékenyek, tolerálják, ha 36 évesen nem vagyok ott minden tréningen, edzem magamtól. A Bregyó-köz közelében lakom, ha elcsendesedik a család, megyek futni. Más sorozatokat néz, én futni indulok. A megyei I-ben futballozom, valamint kispályázom az Alba Ligában, a legutóbbi szezonban a Sárépszer mögött második helyen záró Masterplast együttesében.

Továbbá tagja a kispályás válogatottnak.

– Két éve, a fehérvári Eb előtt kaptam először meghívót, Reveland Zoltán volt az edző. Fantasztikus élmény volt. Amit mi űzünk, az amatőr futball, én soha nem játszottam magas szinten a nagypályán. Elképesztő volt 2016 augusztusában, a belváros közelében, egy mini arénában, remek hangulatban, két és félezer néző előtt mecscseket vívni, nekünk játszották a himnuszt. Gólt is lőttem, a törökök ellen én szereztem az első találatot. A mai napig előttem van az egész mozdulatsor, a gólöröm. Azóta mindig meghívnak a keretbe, további élményekkel gazdagodtam, a tavalyi, brnói Eb-n bronzéremmel, a tunéziain pedig a későbbi vb-győztes Csehország búcsúztatott minket. A nemrég zárult, kijevi Eb-n sajnos nem jutottunk tovább a csoportból, kell pár hét, mire kiheverem. Tudtuk, hogy nehéz lesz, mégis bíztunk benne, hogy sikerül minél messzebb jutni. Követtünk el hibákat, de a játékkal, a hozzáállással, az akarattal nem volt gond. Tavaly, Csehországban minden bejött, most nem sikerült semmi.

Jövőre nem lesz Eb, vb-t rendeznek Ausztráliában. Pályára lép?

– Nagyon szeretnék, ha meghívnak, örömmel mondok igent. Kijevben voltam először csapatkapitány, ami nagy megtiszteltetés. Nem az a különleges, hogy 36 évesen még futballozom, hanem az, hogy négygyerekes apukaként. A kispályás válogatottban a hátvéd társam, Rajz Miklós kétgyerekes apuka, a többiek maximum barátnővel rendelkeznek. Mi jelentjük a kivételt. Különösen én. Ahogy annak idején össze tudtam egyeztetni a tanulást a sporttal, most a gyereknevelést is sikerül. Nem bánom, hogy nem lettem profi futballista, amatőr irányban indultam el. Úgy gondolom, nem csak azért kell sportolni, hogy valaki ebből megéljen, hanem azért, hogy egészséges egyensúlyt találjon az életben. A munka, a család és a sport megfér egymás mellett. A nagyfiam 10 éves, a kisebb 7, a lányok, az ikrek 5 évesek. A fiúk természetesen fociznak, elég ügyesek. Nem fontos, hogy labdarúgók legyenek, a lényeg, hogy sportot szerető, egészséges felnőtté váljanak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!