Örökös ökoiskola

2018.11.14. 11:30

A leendő kis cecei gazdák már most tudják, mi az érték

A mintegy egyhektáros területen található általános iskola környékén park, sok fa és számtalan madár leledzik. A környezet is adott tehát ahhoz, hogy a környezettudatos nevelés már itt elkezdődjön.

Szanyi-Nagy Judit

A korábban Illyés Gyula nevét viselő általános iskola diákjai környezettudatosak, ezt mutatják a háttérben lógó madáretetők is Fotó: az iskolától

A közelmúltban érkezett a hír: örökös ökoiskolává avanzsált a Cecei Általános Iskola. Aki nyomon követte az intézmény tevékenységét, érezhette, hogy erre a bejelentésre nem kell sokat várni.

– Hogy intézményünk elnyerje az Ökoiskola címet, pályázatot nyújtottunk be. Ezt harmadjára sikerült megnyernünk, ami egyben azt is jelentette, hogy örökös ökoiskolává váltunk – felelte megkeresésünkre Szabóné Várady Katalin igazgatóhelyettes. Az iskola tehát minden kritériumnak megfelel: többek között munkacsoport működik benne, a programok jó része pedig az ökotudatosság jegyében zajlik.

– A megadott szempontrendszer egyben jó elemzőeszköz számunkra: látjuk, melyek azok a területek, ahol erősödnünk kellene még. Iskolánkban kihívást jelent például a szelektíven gyűjtött hulladék elszállítása, de idén a tavalyihoz hasonló mennyiségben összegyűjtött papír felvásárlási ára is alacsony volt. Ugyanakkor nagy hagyomány nálunk a környezeti nevelés erősítése, s hogy akadályversenyeket, projekt- és témaheteket, témanapokat szervezünk különböző témakörökben. Mi több, ökoiskolaként tágabb értelemben a hagyományőrzés, az idősek felé nyitás és az értékek megőrzése is feladatunk – részletezte az igazgatóhelyettes.

A korábban Illyés Gyula nevét viselő általános iskola diákjai környezettudatosak, ezt mutatják a háttérben lógó madáretetők is
Fotó: az iskolától

Dédelgetett terveik között szerepel, hogy helyi értékként iskolásaikkal a gazdák által elnevezett cecei földterületek eredete után kutatnak, bemutatva, honnan ered például a Darabtanya, Égetthalom, Páskom vagy Csillagmajor név. De az sem elképzelhetetlen, hogy a diákok idősebb cecei, sáregresi és vajtai lakosokkal készítsenek interjút, hogy a képviselt értékeket aztán ők maguk is tovább tudják vinni. – Azzal, hogy elnyertük az Örökös ökoiskola címet, nagy felelősséget kaptunk: most már a mi feladatunk is támogatni és elindítani az óvodákat, iskolákat ezen az úton – mondja Katalin, aki hisz abban, hogy ha mindezért tudatosan tesz az ember, a siker sem marad el.

Jó példa erre, hogy a közel hatvan kilométer távolságra lévő székesfehérvári Gaja Környezetvédő Egyesülettel is együtt dolgoznak, s ha lehet, közös továbbképzéseken, eszmecseréken vesznek részt. Korábban Madárbarát iskolává nyilvánították őket, szintén egy nyertes pályázatnak köszönhetően: nyáron itatókat helyeznek ki, meghagyják a bokros területeket; január végén pedig madáretető-készítő versenyt hirdetnek a gyermekeknek, akik így a szüleikkel együtt hasznos időt töltenek el egy szép cél érdekében.

– Fontosnak tartjuk: a leendő kis gazdák abban a szellemben nevelkedjenek, hogy az értékek valóban értéket jelentsenek számukra. A jövőt pedig mi neveljük – fogalmazott Szabóné Várady Katalin.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában