Hálát adtak, évfordulót ünnepeltek

2019.02.16. 07:20

A gyerekek büszkék lehetnek arra, hogy a Sajnovics-iskolába járnak

Egykori és volt diá­kok, pedagógusok, szülők, a falu önkormányzatának, a fenntartónak a képviselői is együtt ünnepelték pénteken az iskola 30 éves jubileumát.

Bokros Judit

Az iskola jelenlegi igazgatója, Kosaras Péter Ákos is szólt a közönséghez

Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

A Hangya Művelődési Házban a Sajnovics János Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola fennállásának 30. évfordulóját jött össze ünnepelni a falu közössége, a környékbeliek.

A műsor előtti beszédek sorát Kosaras Péter Ákos igazgató kezdte meg, aki igen rövid, ám annál kifejezőbb köszöntőjében utalt arra: lehetetlen felsorolni, mennyi embernek kellene köszönetet mondani azért, hogy az iskola jelenleg is állhat. Nekik is hálásak, akárcsak azoknak, akik a jubileumi rendezvényt megszervezték.

Az iskola jelenlegi igazgatója, Kosaras Péter Ákos is szólt a közönséghez
Fotó: Fehér Gábor / Fejér Megyei Hírlap

Farkas János volt polgármester a kezdetekről szólt, és kiemelte, mennyire megérte fáradozni ezért az iskoláért. Tordas jelenlegi első embere, Juhász Csaba úgy fogalmazott: ünnepelni és hálát adni jöttek azoknak is, akik annak idején megálmodták az intézmény létrehozását, majd megszerezték hozzá a szükséges pénzt. Az önkormányzat ugyan már régóta nem fenntartó, ám úgy érzik, hogy a jelenlegi üzemeltető, a Don Bosco Nővérek szerzetesi rend számára is hasonlóan fontos az iskola.

A rend képviseletében Kata nővér egy Mécs László-verssel utalt közös céljaikra, majd azt mondta: a gyerekek büszkék lehetnek arra, hogy ebbe az intézménybe járnak.

Varga Károlyné Erzsikére is megemlékeztek

Végül Somfai Sándorné igazgatóhelyettes emlékeztetett: az iskola építése 1987-ben kezdődött meg, az átadás 1989-ben történt. Az akkor nyolc tantermes intézmény azóta sokat változott, s ma háromszor annyi diákja van, mint a kezdetekkor. Ők szinte minden évben díjakkal gazdagítják az iskolát, a tantestület pedig stabil. Az esten egyperces csönddel emlékeztek Varga Károlyné Erzsikére, aki sokat küzdött az iskola létrehozásáért. A gálaműsorban énekes, zenés és táncos produkciók, szavalatok hangzottak el tanulóktól, volt diákoktól, tanároktól. Köszöntöttek régi kollégákat, és átadták a jubileumi rajzpályázat díjait is. Utóbbinál a pályázóknak második otthonukat, az iskolát kellett megörökíteni, az épület tereinek, zugainak ábrázolásával. A négy korcsoportban értékelt verseny első helyezettjei a következők: az 1–2. osztályosoknál Rabby Zóra Laura, a 3–4. osztályosok között Tóth Simon, az 5–6. osztályosoknál Nagy Nina, a 7–8. osztályosok közül Hovorka Lilla.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában