Kosárlabda

2015.10.07. 19:10

Egypontos vereséget szenvedett az Alba

Körmend - A ZTE elleni, hazai vereség után Körmenden próbált szerencsét az Alba, komoly esélye volt a győzelemre, végül egy ponttal kikapott.

Horog László

Megható pillanatok előzték meg a labdafeldobást, a körmendi hangosbemondó köszöntötte a magyar honvédség 20 tagját, akik a zsűri asztala mögött foglaltak helyet. A helyi B-közép hosszasan ünnepelte a tarkába öltözött vendégeket, miközben a szpíker külön kiemelte, katonáink helyenként emberfeletti munkát végeznek, például a közelben, a nyugati határszélen is.

Aztán indult a meccs, amit a TLI-Alba legújabb légiósa, Shawn Glover a kispad szélén, a kék-fehérek tréningruhájában üldögélt, pályára nem lépett, ugyanis nem érkezett meg a játékengedélye. Az irányító, Kenny Chery is a kispadon kezdett, igaz, ő rövidesen lehetőséghez jutott. Az első percekben Simon Balázs igyekezett mozgatni a társakat, nem sok sikerrel, a hazai hangorkán egyre csak erősödött, ugyanis másfél perc elteltével 10-0-ra vezettek a házigazdák. A nyitófordulóban, a körmendiek szegedi győzelme során is legjobban termelő Duinker kezdte a pontgyártást, amihez csatlakoztak a többiek is, a fehérváriaknak azonban semmi sem sikerült. Lóránt, Spurlock, Myles közeli és távoli kísérletei egyaránt leperdültek a gyűrűről. Öt perc elteltével sem állt pont a vendégeknél az eredményjelzőn, a hazaiaknál viszont már 12, időt is kért Dzunic Branislav, a fehérváriak mestere. Ez sem segített, a vasiak domináltak, még jobban elhúztak, Dzunic Simon helyett Cheryt vetette be. Markovic végre betalált büntetőkből, azonban Duinker korlátlan úr volt a palánk alatt, 16-2-es hazai vezetésnél Lóránt és Supola kozmetikázott az eredményen. Csorvási érkezett Lóránt helyett, majd Myles váltotta Supolát, Dzunic igyekezett megtalálni a legjobbnak tűnő ötöst. Az első negyedet 21-10-es hazai előnnyel tudták le a felek, majd tovább hat pontot szereztek, a látogatók egyet sem. Simon végre betalált középtávolról, Lóránt közelről (27-14), azonnal időt kért Teo Cizmic, a házigazdák mestere, Perry és Katura meg beszórt egy-egy triplát. Dzunic kettőt cserélt, aztán még kettőt, ám pontokat továbbra is a hazaiak szereztek. Aztán elkezdték a vendégek is (41-29), Cizmic rendelte magához fiait, majd ezt tette Dzunic is, félidőben 43-30-ra vezettek a házigazdák.

Kenny Chery (jobbra kékben) játszhatott, öt pontig jutott
Fotó: Unger Tamás

Spurlock két, mértani pontosságú hármasa indította a második játékrészt (43-36), Perry is kétszer beköszönt, közelebbről, majd Lakosa is. Spurlock újra elhelyezett két triplát (50-48), azonnal időt kért Cizmic. Cherynél belemenést láttak a bírók, Dickerson ügyeskedett (54-48), Dzunic időkérésben látta a megoldást. Simon triplája és Myles két duplája ült 58-56, felváltva estek a kosarak a folytatásban. Az utolsó negyedre kétpontos hazai előnnyel fordultak az együttesek, Csorvási azonnal egyenlített, Ferencz triplája azonban célt ért. Myles pontjaival átvette a vezetést az Alba, a mérkőzésen először, 63-64. Cizmic rögtön időt kért, Myles és Spurlock jóvoltából tartotta, sőt, növelte előnyét az Alba 67-74. Közelebb jöttek a vendéglátók, Dzunic kikérte idejét, Chery két fontos dobást rontott, azonnal lecserélte Dzunic, Simont küldte be a végjátékra, Lóránt büntetői a gyűrűben landoltak, majd a fehérvári center begyűjtötte ötödik hibáját. Ötven másodperccel a vége előtt ismét a vasiaknál volt az előny, amit meg is őriztek a záró dudaszóig.

Kosárlabda NB I, 2. forduló

Egis Körmend - TLI Alba Fehérvár 77-76 (21-10, 22-20, 17-28, 17-18)

Körmend, 1200 néző, vezette: Kapitány, Boros, Kulcsár.

Körmend: Perry 21/9 Katura 8 Ferencz 7/3 Dickerson 16/3 Duinker 6. Csere: Tóth N., Channels 13/6, Lakosa 6. Vezetőedző: Teo Cizmic.

Alba Fehérvár: Simon 5/3 Myles 19/3 Markovics 5/3 Spurlock 22/15 Lóránt 8. Csere: Chery 6/6, Csorvási 5, Supola 2, Tóth P. 4. Vezetőedző: Dzunic Braniszlav.



 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!