Hatvan éve nyertek Tóth Lászlóék kosárlabda Európa bajnokságot Budapesten

Nem is olyan régen estefelé telefonon kerestek. Mikor beleszóltam a kagylóba, a meglepetéstől gyorsan leültem, ugyanis Amerikából hívtak. Mégpedig Tóth Laci, a fentebb már említett Tóth III nevű játékos. Aki az 1955 június 7-19 között Budapesten megrendezett férfi kosárlabda Európa bajnokságon a győztes magyar válogatottnak volt a tagja. Nemzeti csapatunk akkor a legjobb 8 közé veretlenül jutott be, ott Csehszlovákiától az első fordulóban kikapott, ám utána mindenkit legyőzött, a többi között a Szovjetunió csapatát is 82-56-ra! Tóth Lászlóval telefonon azon az estén sok mindenről beszélgettünk, az amerikai mindennapjaikról, az itthoni emlékekről, és mindarról, amit most alább elolvashatnak.

Tóth László családjával, a kép bal oldalon a lánya, a másikon pedig a felesége. FOTÓ: ARCHÍV

– Nem sokkal az aranyérem megszerzése után jöttek az 1956-os események. Apámnak Győrben üzlete volt, ezért 1948-ban közölték velem, hogy osztályidegen vagyok. Azt sem tudtam miről beszélnek... Ötvenhatban csak féléves házas voltam, nem volt lakásunk, hiába voltam Európa bajnok, nem volt hol laknunk. Amikor a forradalom kitört, lehetett volna lakást szerezni, de elhatároztam, inkább elmegyünk hazulról. Négyen szedtük a válogatottból a sátorfánkat, Hódi Ausztriába, Bánhegyi Németországba, Cselkó Angliába, én meg Amerikába mentem. A szívem azért természetesen ma is fehérvári. A hajdani ARAK csapatunkból már csak ketten vagyunk az élők sorában Velencei Lacival, akivel együtt jártunk a Ciszterci gimnáziumba. Vele beszélgetek időnként telefonon. Több mint 30 évet dolgoztam az amerikai vállalatomnál, 2 évig konzultáns voltam az LG-nél. Amikor 70 éves lettem, nyugdíjba mentem. Két évvel ezelőtt meg-operáltak, protézist ültettek belém. Sajnos megy az idő, Laci meg én is 84 évesek leszünk – mondta.

– Nem gondolt arra, hogy a rendszerváltás után végre hazajön?

– Jövök én mindig, ha meghívnak, de többre nem gondoltam. Nem is gondolhattam, hiszen minden ide, Amerikába köt, a gyerekünk, a munkánk – én, és a feleségem is dolgoztunk akkor még –, no és persze az otthonunk. Még 1957-ben kerültem a Sunkiss nevű céghez, és az említett LG-s két évet leszámítva végig itt dolgoztam, helyettes export direktorként mentem nyugdíjba.

– Los Angeles környékén, a kosárlabda ottani szentélye mellett lakik. Tudták, hogy egy Európa bajnok játékos él közöttük?

– Los Angeles kosárlabdával fertőzött város. Jerry West, az LA Lakers volt játékosa a 60-as években nagy sztár volt, ő említette meg egyszer a vállalatomnak, hogy milyen jó nekik, hogy egy Európa bajnok magyar dolgozik nekik. Ő vitte mindenfelé a cég, és ezzel az én híremet is.

– Negyven éve az Európa bajnokságra készülő válogatottba Bogár és Tóth III, a két vidéki fiú miképp kerülhetett be?

– Bogár Pali Sopronban játszott, és az egyetemi csapatot felhozta az NB II-ből az NB I-be. Nagy teljesítmény volt ez, mérnökként és csapatkapitányként is dolgozott. Nagyon jó vezető, nagyon szerény ember volt. Én 4 évvel fiatalabb voltam nála, 18 évesen kerültem be az utánpótlás válogatottba, és innen lehettem fiatalon tagja az aranyérmes válogatottnak.

– A magyar kosárlabda miért volt akkor a legjobb a kontinensen?

– A háború után az akkori kosárlabda még meglehetősen álló játék volt. Mi székesfehérváriak a gyors kosárlabdánkkal tűntünk ki, ami aztán a válogatottnak is a sajátja lett. A tatai edzőtáborban elvégzett közös munka nagy erőnlétet, és állóképességet adott. Minden európai válogatott csapatnak megvolt a karaktere, volt, aki zónát védekezett, volt, aki az emberfogást szerette, de akadt olyan is, amelyik főleg a támadásra fektette a hangsúlyt. Mi ezekkel az elemekkel a játékunk összhangját teremtettük meg a csapatunkban, a csapatjáték volt az erőnk, az egyénieskedés nem volt jellemző ránk.

– A 40 éve szerzett aranyérem szépséges jubileumát azért megünneplik, ugye?

– Egyelőre nem tudom, mindenesetre várom a meghívót az ünnepségre, már ha lesz, mert akkor még egyszer, alighanem utoljára hazalátogatnék Magyarországra...

Reméljük Tóth László még hazajöhet az ünnepre, mert lesz ünnep. Megérdemlik a játékosok, hiszen ők voltak az első és utolsó kiemelkedő nagy siker részesei...