fogyasztóvédelem

2021.01.22. 06:00

Változások: jótállás, szavatosság

Változtak a kötelező jótállás hatálya alá eső termékkörre, a jótállás időtartamára, valamint a szavatossági és jótállási igények intézésére vonatkozó szabályok január 1-től. Erről adott tájékoztatást a Fejér Megyei Kormányhivatal fogyasztóvédelmi hatósága.

F. M. Kormányhivatal

Számít az üzembe helyezési idő!

Forrás: Shutterstock

A módosítások között a legfontosabb a jótállás időtartamának kérdése – hangsúlyozta dr. Czifra-Szabó Judit főosztályvezető. A jótállás időtartama a 10 ezer forintot elérő, de 100 ezer forintot meg nem haladó eladási ár esetén 1 év, a 100 ezer forintot meghaladó, de 250 ezer forintot meg nem haladó eladási ár esetén 2 évre bővült, a 250 ezer forint feletti termékekre pedig 3 év jótállási időtartamot határoztak meg.

A jogszabályi változás a jótállás kezdő időpontját is módosította azokban az esetekben, ahol a termék használata üzembe helyezéshez kötött. Előfordul ugyanis, hogy a fogyasztó megvásárolja a terméket, de például egy elhúzódó felújítás miatt csak később helyezi üzembe, és akkor derül ki, hogy valami gond van vele. Ezért a rendeletmódosítás kimondja: ha az üzembe helyezést a fogyasztó az átadástól számított hat hónapon túl teszi meg, akkor a jótállási határidő kezdő időpontja a termék átadásának napja lesz.

Januártól a termék eladója elektronikus úton is átadhatja a jótállási jegyet a fogyasztónak, e-mailben, letölthető dokumentumként, applikáción keresztül vagy akár a kereskedő honlapján regisztrált felhasználói fiókba küldve. A vásárlónak azt legkésőbb a termék átvételét vagy üzembe helyezését követő napon meg kell kapnia. Az új lehetőség egyszerűsíti az adminisztrációt, csökkenti a cégek nyomtatási és anyagköltségeit, de az e-jótállási jegy alkalmazása nem kötelező.

Számít az üzembe helyezési idő!
Fotó: Shutterstock

A módosított jogszabály egyértelműen kimondja, hogy a csomagolás megőrzése nem lehet feltétele a jótállási igény érvényesítésének!

A vevő a hibás termékkel az azt értékesítő kereskedőhöz vagy közvetlenül a szervizhez fordulhat. A felesleges költségek és az időhúzás elkerülése érdekében az új előírások szerint az első meghibásodás esetén nem javítható termékeket a vállalkozás 8 napon belül köteles cserélni. Ha a cserére nincs lehetőség, azonos határidővel a vételárat kell visszafizetni a vevőnek.

Ha a termék hibája orvosolható, 15 napon belüli javításra kell törekedni. Ha ez mégsem tartható, a vevőt legkésőbb a tizenötödik napon értesíteni kell arról, hogy előreláthatóan meddig kell még várnia. Ha 30 napon belül sem sikerül megjavítani a hibás terméket, akkor nyolc napon belül a kereskedőnek ki kell cserélnie a terméket, vagy vissza kell fizetni a vételárat. A kereskedő szintén cserélni köteles a terméket, ha azt a jótállási ideje alatt már háromszor javítani kellett. Ebben az esetben is pénzvisszafizetéssel váltható ki a például készlethiány miatt ellehetetlenülő csere. E rendelkezések megakadályozzák, hogy az akár a mindennapi élethez szükséges, drága árucikkek is hosszú hónapokra a szervizben ragadjanak.

A kötelező jótállás hatálya alá eső termékek köre január elsejével bővült, például a 10 ezer forint eladási árat elérő nyílászárókkal, csaptelepekkel, árnyékolástechnikai eszközökkel. Egyes új szabályok nem vonatkoznak a személygépkocsikra, motorkerékpárokra, segédmotoros kerékpárokra, lakóautókra, lakókocsikra, utánfutókra, elektromos kerékpárokra, elektromos rollerekre, quadokra, motoros vízi járművekre. A vásárlót azonban ezekben a termékkörökben is tizenöt napon belül tájékoztatni kell arról, ha a javítás tovább tart, egyidejűleg azt is jelezve, hogy mikorra készülhet el.

A fenti rendelkezések megsértése esetén a fogyasztók a fogyasztóvédelmi hatósághoz fordulhatnak panaszaikkal.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!