f. m. kormányhivatal

2018.10.26. 07:46

Új katonai szervezet jött létre

Ünnepélyes keretek között vette át a csapatzászlót a Fehérváron megalakult MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred. Az új katonai szervezet több száz tartalékos katonája sorakozott fel a Városház téren, az új tartalékosok esküt tettek a haza védelmére. Ünnepi beszédet dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter mondott.

Fejér Megyei Kormányhivatal

Középen Győri Árpád őrvezető, a 8000. önkéntes tartalékos katona

Fotó: Skobrák Dénes

Magyarország köztársasági elnöke, dr. Áder János – a katonai hagyományoknak megfelelően –, csapatzászlót adományozott az október elsejével, Székesfehérváron megalakult MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezrednek. Szegő László dandártábornok, a Köztársasági Elnöki Hivatal Honvédelmi Iroda irodavezetője, főhadsegéd Huszár Ferenc alezredesnek, az ezred megbízott parancsnokának adta át a csapatzászlót. Az eskü szövegét Győri Árpád tartalékos őrvezető, a Magyar Honvédség nyolcezredik tartalékos katonája mondta elő az ezred új tagjainak. Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter ünnepi beszédében kiemelte, felemelő érzés volt hallgatni az önkéntes tartalékos katonák eskütételét. Mint hangsúlyozta, egy olyan erős honvédséget terveznek létrehozni, amelyre büszkén számíthatnak a magyar emberek. Bízhatnak felkészültségükben, a katonáink pedig bízhatnak azokban az eszközökben, felszerelésekben, amelyekkel ellátják őket. A miniszter elismerését és köszönetét fogalmazta meg az önkéntes területvédelmi tartalékos katonáknak, és rámutatott: az általuk felvállalt küldetés az egyik legnemesebb. Példát kell adniuk a hűségből, a hazaszeretetből és elkötelezettségből. Dr. Benkő Tibor elmondta: országgyűlési határozatot nyújtott be, amely a katonák létszámának bővítését tartalmazza – mind a hivatásos, mind az önkéntes tartalékos katonákra vonatkozóan. „Székesfehérvár eddig is kiemelt katonaváros volt. A továbbiakban azt szeretném, és az a tervünk, hogy még erősebb legyen, még elhivatottabb katonavárosként tudjon ebben az országban jelen lenni” – fogalmazott a honvédelmi miniszter.

Középen Győri Árpád őrvezető, a 8000. önkéntes tartalékos katona
Fotó: Skobrák Dénes

Huszár Ferenc alezredes, az MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred megbízott parancsnoka válaszbeszédében kifejtette: a csapatzászló megtestesíti az ezred összetartozását, szellemi, erkölcsi értékrendet hirdet. A haza, az ország védelme szempontjából kiemelkedő és meghatározó jelentőségű ez az esemény. A tartalékos rendszer fejlesztésében egy olyan akarat és összefogás valósul meg, amely a honvédség és a társadalom egymás iránti elkötelezettségén alapszik. Az ünnepségen részt vett dr. Simon László, Fejér megye kormánymegbízottja, Harangozó Bertalan, Vas megye kormánymegbízottja, dr. Neszményi Zsolt, Somogy megye kormánymegbízottja, Takács Szabolcs, Veszprém megye kormánymegbízottja, dr. Horváth Kálmán, Tolna megye kormánymegbízottja és dr. Horváth Zoltán, Baranya megye kormánymegbízottja.

Részt vett az eseményen dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere, dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, Törő Gábor országgyűlési képviselő, Korom Ferenc altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke és a névadó családjának képviseletében prof. dr. Sipos Béla.

A csapatzászló-adományozási ünnepség után aláírta szerződését a nyolcezredik tartalékos katona, Győri Árpád őrvezető a székesfehérvári Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!