F. M. Kormányhivatal

2018.06.29. 06:00

Nyáron megszaporodnak az ellenőrzések

A jogszabályok, a vonatkozó rendelkezések sem szigorúbbak annál, mint amit a jóérzés diktál.

B. Kiss László

A hatóság fokozott figyelemmel ellenőrzi a strandokon működő vendéglátó egységeket is

Fotó: Igari Balázs

Az élelmiszerbiztonság érdekében széles körben zajlanak nyáron az ellenőrzések, amelyekből a fesztiválok, vásárok, ifjúsági és gyermektáborok sem maradnak ki.

A Fejér Megyei Kormányhivatal élelmiszerlánc-biztonságért felelős hatósága a nyári időszakban – a szokásos, tervezett ellenőrzéseken felül – fokozott figyelemmel és nagy számban ellenőrzi a szezonálisan üzemelő, illetve idegenforgalmi szempontból kiemelt

helyeken, például strandokon működő vendéglátó létesítményeket, továbbá a fesztiválokat, a vásárokat, az utcai büfékocsikat és vendéglátókat. Kiemelten ellenőrzik az ifjúsági és gyermektáborokat, a Velencei-tó környékét. A szervezőknek jogszabályi kötelezettségük az élelmiszerlánc- felügyeleti hatóságnak a rendezvényt jelenteni, legkésőbb a tervezett időpont előtt 5 nappal – mondta el dr. Sziebert Gergely, megyei kormányhivatal Élelmiszerlánc- biztonsági és Földhivatali Főosztályának vezetője.

– Az élelmiszer-felügyelőink a nagyobb rendezvények esetében tájékoztató anyagot juttatnak el az érintett élelmiszer-vállalkozókhoz és a szervezőhöz. Ez a rendezvényen történő árusítás legfontosabb élelmiszer-biztonsági szabályait tartalmazza. Így próbáljuk

segíteni a vállalkozókat. Egyébként a jogszabályok sem fogalmaznak meg szigorúbb élelmiszer- higiéniai feltételeket, mint amit az átlag fogyasztó jóérzése diktál – folytatta a főosztályvezető. Az ellenőrzéseket csak a megfelelő tájékoztatás után kezdik meg,

igyekeznek mindig „vállalkozóbarát” módon eljárni, de természetesen nem hunynak szemet az élelmiszer-biztonságot veszélyeztető hiányosságok felett.

A rendezvényen történő árusítás egyik kritikus pontja lehet nyáron a termékek hűtése. Ezért azt javasolják, hogy a nagy nyári melegben semmiképpen se vásároljunk sajtot olyan árustól, aki nem rendelkezik hűtővel. A kemény sajtok ugyan megőrizhetik minőségüket magasabb hőfokon is, de semmiképpen sem tárolhatók kánikulai melegben hűtés nélkül a tűző napon.

A hatóság fokozott figyelemmel ellenőrzi a strandokon működő vendéglátó egységeket is
Fotó: Igari Balázs

Sajnos – tudtuk meg –, a vásárok, piacok ellenőrzése során sok esetben találkoznak a cseppfertőzés elleni védelem hiányával, és időnként hiányoznak a kézmosás feltételei is. A csomagolatlan élelmiszer elhelyezésére szolgáló asztalt, pultot mindig fel kell szerelni

plexiüveggel, de legalább letakarással, vagy fóliával védeni kell a termékeket.

A higiéniai szemle során az ellenőrök üzemelés közben nézik meg azt, hogy miként zajlik a kiszolgálás, az étel előállítása. Vizsgálják az alapanyagokat, és nézik a dolgozók higiéniáját is, a munkaruhát, az egészségügyi kiskönyveket is.

Ha az élelmiszer-biztonsági felügyelők olyan feltételeket tapasztalnak, amelyek a biztonságos kiszolgálást lehetetlenné teszik, akkor felfüggesztik a vendéglátóhely üzemelését, és takarítást, fertőtlenítést rendelnek el. Minden esetben tartanak utóellenőrzést is. Ha olyan termékkel találkoznak, ami nem felel meg az élelmiszer-biztonsági kritériumnak, kivonják a forgalomból.

A legenyhébb szankció a figyelmeztetés, de pénzbüntetést is kaphatnak azok a vendéglátóhelyek, amelyek nem felelnek meg az előírásoknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!