F. M. Kormányhivatal

2014.10.23. 14:54

Mikor törlik a haszonélvezeti jogot?

A törvény erejénél fogva, 2014. május 1-jén megszűnt a mező- és erdőgazdasági földekre nem közeli hozzátartozók között szerződéssel alapított haszonélvezeti jog, továbbá használat joga (a továbbiakban együtt: haszonélvezeti jog).

E haszonélvezeti jogokat – melyek csak és kizárólag termőföldekre vonatkoznak – a földhivatalnak hivatalból kell törölnie. Mivel a törlési kötelezettség nem terjed ki a közeli hozzátartozók között alapított haszonélvezeti jogokra, a földhivatalnak a haszonélvezeti jog jogosultjait (a haszonélvezőket) nyilatkoztatnia kell a közeli hozzátartozói viszony fennállásáról. Ez a kötelező eljárás Fejér megyében több mint tízezer embert érint. (Fontos megjegyezni, hogy a törlési kötelezettség kizárólag a szerződésen alapuló haszonélvezeti jogra terjed ki, így az öröklésen alapuló haszonélvezeti jog (özvegyi jog) a törvény alapján nem törölhető.)

A földhivatal 2014. október 31-ig minden haszonélvező részére megküldi a nyilatkozattételhez szükséges tájékoztatót és formanyomtatvány(oka)t. A haszonélvezőnek a felhívás kézhezvételétől számított 15 napon belül kell nyilatkoznia a közeli hozzátartozói viszony fennállásáról a formanyomtatvány(ok) értelemszerű kitöltésével. A nyomtatványokat postán kell visszaküldeni, vagy személyesen a kormányablakokban, illetve a földhivatalok ügyfélszolgálatán lehet leadni. Fontos, hogy mindenki kitöltse és leadja a földhivataltól kapott valamennyi formanyomtatványt, hiszen minden egyes haszonélvezeti jogról külön-külön kell nyilatkozatot tenni.

A nyilatkozattételnél figyelemmel kell lenni arra, hogy a közeli hozzátartozói viszonynak a haszonélvező és a haszonélvezetet engedő személy (tulajdonos, volt tulajdonos) között a haszonélvezeti jogot alapító szerződés megkötésének időpontjában kell fennállnia. Vagyis, ha időközben például a házasság felbontásra került, az a közeli hozzátartozói viszony fennállását nem zárja ki, mivel a korábbi jogviszony fennállása az irányadó.

Amennyiben a közeli hozzátartozói viszony a szerződéskötés időpontjában igazoltan fennállt, a haszonélvezeti jog természetesen továbbra is fennmarad. Kiemelten felhívjuk a figyelmet arra, hogy nyilatkozat hiányában, vagy a határidő elmulasztása esetén a földhivatal – mindenféle egyéb felhívás, vagy figyelmeztetés nélkül, a vonatkozó jogszabály alapján – hivatalból köteles törölni a haszonélvezeti jogot az ingatlan-nyilvántartásból legkésőbb 2015. július 31-ig. A haszonélvezeti jog törlésének további jogkövetkezménye, hogy a törölt haszonélvező által megkötött földhasználati szerződés is megszűnik a törvény erejénél fogva, így a későbbiek folyamán a földhivatal ezeket a földhasználókat is törli a nyilvántartásából.

Holczheim Gábor

hivatalvezető

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!