Az ajándék értéke

A következő hónap a fogyasztásról, a „jutányosan” beszerezhető és szeretteinknek odaajándékozható javakról szól. Pedig láthatnánk, amikor gyermekeink az Adventi naptár kis ablakait nyitogatják, hogy egy apró csoki, egy csöpp játék, egy bizsu ugyanazt az elragadtatott örömöt csalja az arcukra, mint a felnőtteknek egy lapostévé vagy egy befizetett, egzotikus utazás…

Felnövünk, és közben lassan elveszíti jelentőségét maga a gesztus, mi már értékre várunk, hiszen nem vagyunk gyerekek. Pedig oly sok szülő őrizget mindenféle, gyermekkéz alkotta dobozokban papírszíveket, zsírkrétás rajzokat a családról, mozijegyeket, töredezett fotókat és más apróságokat, amelyeket kézbe véve hosszú percekig emlékezik rég volt ünnepi estékre. De én még soha nem láttam senkit, aki ábrándosan a semmibe révedt volna – a lapostévéje sarkát szorongatva…

Mintha eltűnt volna a személyesség. A karácsonyi ajándékozás szépségéből annyi maradt csak, hogy „eltaláltam, mit szeretett volna”. Persze, tudom, nem könnyű félretolni a készen vehető örömszerzés lehetőségét, és erre az ünnepre talán már késő is ezen gondolkodni, mert hát rohanunk is mind, a magunk módján.

Pedig … Lehetne másképp is. Egy ismerősöm tucatnyi mesét írt az unokájának, rajzokat keresett hozzájuk, az oldalakat könyvbe köttette, és ezt helyezte neki, néhány apróság mellett, a fa alá. Más valaki évek óta készít a rokonság tagjainak fűszerezett sajtokat, krémlikőröket és egyebeket, gondosan díszítve, becsomagolva. Az ő ajándéka a felkészülés, a fáradság, a törődés.

Ők ajándékoznak jól.

Ők tudják, mi adja az ajándék értékét.