F. M. Kormányhivatal

2014.12.03. 17:31

Jövőkép

Elfogadta a Kormány a Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégiát, amely előfeltétele a 2014-2020-as időszakra a kutatásra, fejlesztésre és innovációra fordítható, több mint 700 milliárd forintnyi uniós forrás lehívásának. Ez az összeg csaknem kétszerese a korábbi támogatási ciklusban rendelkezésre állt forrásnak.

Az „S3 stratégia” a következő uniós ciklusra megalapozza Magyarország innovációs, kutatási-fejlesztési irányait, s ezen belül a megyék, így Fejér megye specializációját. Azt, hogy megyénk mely területeken kap lehetőséget arra, hogy előre lépjen az innováció, a kutatás-fejlesztés területén, ezáltal gazdaságát fejlessze, és javítsa az emberek életminőségét. E program kidolgozásában, a Fejér Megyei Kormányhivatal és a Nemzeti Innovációs Hivatal által szervezett két szakmai konferencián, sokan részt vettek. Együtt elemeztünk, terveztünk az innovációban, kutatás-fejlesztésben érdekelt gazdasági, társadalmi, érdekképviseleti, tudományos szervezetek vezető képviselőivel.

Bátran állíthatjuk, közös munkánk eredményei jól tükröződnek a Kormány által jóváhagyott dokumentumban. Esélyt ad – a brüsszeli jóváhagyást követően – az uniós források lehívására, a Fejér megyei kiemelt fejlesztési célok megvalósítására.

Köszönetet mondok mindazoknak, akik javaslataikkal, igényes szakmai munkájukkal hozzájárultak a megye fejlesztési irányainak meghatározásához.

Ezzel azonban csak a lehetőség teremtődött meg. A megyei kormányhivatal mindent megtesz azért, hogy a stratégia megvalósítása is sikeres legyen. Ebben ismét számítunk a Fejér megyei szakemberek partneri együttműködésére.

Dr. Simon László kormánymegbízott

 

A Nemzeti Intelligens Szakosodási Stratégia és a Kutatási Infrastruktúrák Magyarországon c. dokumentum letölthető az s3magyarország.hu oldalról.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!