Állj pályára

2017.11.24. 06:00

Segítség a pályaválasztáshoz

„Állj pályára!” címmel, a Fejér Megyei Kormányhivatal szervezésében bemutatkoztak a megyében működő közép-, illetve felsőfokú oktatási intézmények, munkáltatók: Székesfehérváron november 10-én és 11-én, Dunaújvárosban november 14-én.

F.M. Kormányhivatal, B. Kiss László

Forrás: F.M. Kormányhivatal

A megyeszékhelyen 77 kiállító – köztük 46 oktatási intézmény és 31 egyéb partnerszervezet, illetve munkáltató – mutatta be képzési kínálatát a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság megyei kirendeltségének Seregélyesi úti épületében. A cél az volt, hogy a megye egyik leghatékonyabb seregszemléjén megszólítsák a pályát választó, pályakezdő fiatalokat, gyakorlatorientált tanácsokkal lássák el őket, és irányt mutassanak életük egyik legfontosabb választásához.

A székesfehérvári esemény ünnepélyes megnyitóján Pölöskei Gáborné, a Nemzetgazdasági Minisztérium szakképzésért és felnőttképzésért felelős helyettes államtitkára hangsúlyozta: nagy a szakképzési centrumok felelőssége, hiszen sok múlik a nyitottságukon és azon is, hogy a sok és összetett információt, ezzel együtt pedig a választás lehetőségét eljuttassák a célközönséghez. Hozzátette: a szakképzés által a fiatalok olyan szakmát, vagy szakmacsoportot ismerhetnek meg, amely megalapozhatja a jövőjüket. Ugyanakkor a munkáltatóknak, a gazdaság szereplőinek is döntő fontosságú, hogy képzett, minőségi munkaerőhöz jussanak.

Nem csak a város és Fejér megye, hanem az összmagyar gazdaság számára is kiemelkedően fontos, hogy mi történik Székesfehérvár szakképzésében és munkaerőpiacán, hiszen ez a város nagyon összetett gazdasági erőcentrum. A közös feladatunk és felelősségünk abban van, hogy ehhez a gazdasághoz odavezessük a fiataljainkat – hangsúlyozta dr. Cser-Palkovics András polgármester. Arról is szólt, hogy a fiatalok által megálmodott magas jövedelmek és a legmodernebb ipari technológiák elérhetőek Székesfehérváron, ezért nem kell más városba vagy a világ más pontjára menni. Fehérvár jelenlegi legnagyobb kihívása, hogy a humán és reál területen is biztosítsa a kvalifikált munkaerőt, és megadja ennek keretrendszerét. Emlékeztetett arra, hogy a fiatalok most meghozott döntései egy életre meghatározóak.

A pályaválasztás előt álló diákok a lehetőségek széles palettájával ismerkedhettek meg a kiállításokon Fotó: Fehér Gábor

A pályaválasztási kiállítást dr. Simon László, a Fejér Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottja nyitotta meg. Utalt arra: a Fejér Megyei Kormányhivatal és jogelőd intézményei immár 18. alkalommal rendeznek pályaválasztási kiállítást Székesfehérváron és Dunaújvárosban. A legfontosabb feladatnak nevezte, hogy a megye diáksága, a szülők és a tanárok elé tárják azokat az információkat, melyek az élet első és egyben egyik legfontosabb döntéséhez szükségesek. A pályára állításhoz minden segítséget meg kell adni a fiataloknak – emelte ki. Köszönetét fejezte ki a programsorozat rendezőinek, a kormányhivatali szakembereknek, továbbá a pedagógusoknak, az iskoláknak és a kamaráknak a több éves együttműködéséért. Hozzátette: nem csak a főiskolai és egyetemi képzés a „jövőbiztos”, nagyon jó, ha van egy szakmánk, melyet minőségi módon művelünk, és szeretünk.

Dunaújvárosban november 14-én Cserna Gábor polgármester mondott köszöntőt, majd dr. Tanárki Gábor, a megyei kormányhivatal igazgatója nyitotta meg a pályaválasztási kiállítást.

Pölöskei Gáborné, dr. Simon László és dr. Cser-Palkovics András a székesfehérvári esemény megnyitóján Forrás: F.M. Kormányhivatal

A Dunaújvárosi Egyetem épületében 21 oktatási intézmény mutathatta be képzési kínálatát, emellett további 21 szervezet, foglalkoztató érezte fontosnak, hogy jelen legyen. Székesfehérváron és Dunaújvárosban is nagy érdeklődés kísérte a megyei kormányhivatal által szervezett, interaktív programsorozatot, sok száz nyolcadikos diák – pedagógusok, illetve szüleik kíséretében – ismerkedett a lehetőségekkel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!