felelős szexuális magatartás

2018.09.28. 09:11

Döntésünk a jövőnk!

A Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya versenyt hirdet Fejér megye középiskolás diákjai számára a felelős szexuális magatartás témakörében, idén hatodik alkalommal.

F. M. Kormányhivatal

A versenyplakátok idén is a székesfehérvári autóbusz-pályaudvaron tekinthetők majd meg. Fotó: FMKH archív

A verseny célja: a középiskolás diákok körében játékos, szórakoztató formában felhívni a figyelmet a felelős szexuális magatartás jelentőségére, ezen belül a szexuális úton terjedő betegségek, a nem kívánt terhességek megelőzésére, illetve a tudatmódosító szerek befolyásoló hatására. A versenyprogram teljesítéséhez nem csak lexikális tudásra, hanem kreativitásra is szükség van. A Kormányhivatal célja, hogy minél több fiatal magáénak érezze a megelőzés fontosságát.

A versenyző középiskolások csapata 2-4 főből állhat. „Csak felelősen!”a vetélkedő három fordulójában e kulcsmondat köré kell épülniük a benyújtott műveknek. A diákoknak először plakátokat kell készíteniük. Ezek benyújtási határideje 2018. november 8. A legjobb plakátok mobil kiállításon vesznek részt, amelynek kiindulópontja a székesfehérvári, Piac téri autóbusz-állomás váróterme. Innen indulnak útjukra az alkotások a résztvevő csapatok iskoláiba.

A versenyplakátok idén is a székesfehérvári autóbusz-pályaudvaron tekinthetők majd meg.
Fotó: FMKH archív

A harmadik fordulóban, kreatív feladatként, a fő témához kapcsolódó alkotást – 4-5 perces kisfilmet, jelenetet, verset, zenét, prezentációt – kell készíteni, amelyet a döntőn mutathatnak be a fiatalok.

Az idei vetélkedő különlegessége: az elméleti tudást szakemberek, a kreativitást, a közönség megszólítását a kortársak fogják zsűrizni.

 

A jelentkezés határideje: 2018. október 9.

 

Jelentkezni lehet, bővebb információ kérhető a következő elérhetőségeken:

Marton János: 22/511-720 / 123-as mellék, dr. Pásztor László: 30/789-0886

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!