11°
10°

ARKSE: idegenben nem megy

Győr - A férfi kézilabda NBI/B 19. fordulójában a fehérvári alakulat a Kisalfödre látogatott szombaton.

ETO-SZESE Győr-Alba Regia KSE 34-25 (16-13).

Egyetemi Csarnok, 300 néző, vezette: Asztalos, Bárkányi.

Alba Regia: Pulai – Tolnai 5, Gyimesi 5, Csóka 1, Bárdos 3, Marinkovics 1, Voksi 6 (2). Csere: Varga B. (kapus), Vörös, Venczel 4. Vezetőedző: Németh István.

Eredmény alakulása: 8. perc: 6-3, 14. p.: 10-7, 21. p.: 13-10, 26. p.: 16-11, 37. p.: 21-16, 45. p.: 25-20, 56. p.: 31-21

Kiállítások: 10, ill. 8 perc

Hétméteresek: 4/4, ill. 4/2

Az öt volt fehérvári játékossal kiálló győri alakulat magabiztosan kezdte a találkozót, de Ivan Voksi és Gyimesi Máté rendre válaszolt a zöld-fehérek góljaira, mégis a 25. percben már hat volt közte, ám a szünetig szívós munkával megfelezte hátrányt az Alba.

Fordulás után ismét a hazaiak kapták el jobban a fonalat, ekkor azonban még tartotta magát az ARKSE, 25-21-nél a kisalföldiek trénere kikérte első idejét. Ezt követően a remekül védő Nahaj László, valamint a hétszer eredményes Szabó András vezetésével 6-0-s etap következett, Ivan Voksi hétméterest rontott, a fejben elfáradó vendégek számára mínusz tízről pedig már nem volt visszaút.

Szombaton a Százhalombatta érkezik Székesfehérvárra, az összecsapást 18 órától rendezik a VOK-ban.

 


Legolvasottabb

1
Párizstól Fehérvárig futottak – Hatalmas tömeg fogadta a hazatérő telekiseket
2
Három autó ütközött össze Söréd és Magyaralmás között
3
Árokba borult egy autó a 63-ason
4
Halálos vonatgázolás Gárdonyban (frissítve!)
5
Fának hajtott egy személyautó Pákozd és Sukoró között
Forma-1 – Egyesült Államok Nagydíja
Hamilton nyert, világbajnok a Mercedes
időjárás / 1 órája
Hétfőn marad a hideg és az eső
Az ország több részében is nagy mennyiségű esőre kell számítani. A hőmérséklet 10 fok körül alakul.
Gyász
/"Küzdöttél, de már nem lehet, a csönd ölel át és a szeretet. Csak az hal meg, akit elfelejtenek, örökké él, akit nagyon szerettek."/ Mély fájdalommal tudatjuk, hogy *KÁLMÁN JÓZSEFNÉ * *született Horváth Erzsébet* fáradhatatlannak tűnő, drága jó szíve, életének 88. évében örökre megpihent. Temetése 2017. október 26-án, csütörtökön 14 órakor lesz a Béla úti temetőben. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
/"Annyira akartam élni, betegséget legyőzni, búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett, így búcsú nélkül, szívetekben tovább élhetek."/ Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *TÓTH SÁNDORNÉ* *gyúrói lakos* életének 79. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2017. október 25-én 16 órakor a gyúrói evangélikus temetőben lesz. Gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy édesanyánk, *özv. BALOGH JÓZSEFNÉ szül. Jankovics Lídia* szíve, türelemmel viselt hosszú betegség után, életének 84. évében megpihent. Temetése 2017. október 25-én, szerdán 16 órakor lesz az abai református temetőben. Egyben köszönetet mondunk mindazoknak, akik a temetésen részt vesznek és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy *SZABÓ TIBOR* *ny. mk. alez.* 67 éves korában elhunyt. Temetése - katonai tiszteletadás mellett - 2017. október 25-én 13.30-kor a székesfehérvári Béla úti temetőben lesz. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
nagy váltás / 2 órája
Usain Bolt komolyan gondolja, hogy futballista lesz
1956 / 3 órája
Kövér László, a Parlament elnöke Martonvásáron emlékezett a helyiekkel
Zsohár Melinda
Nemzeti ünnep / 4 órája
Szabadságvágyról, hazaszeretetről szóltak a megemlékezéseken
Magyar labdarúgó-válogatott / 5 órája
Trapattoni szívesen lenne magyar kapitány
összeveszett valakivel / 6 órája
Túszokat ejtett egy fegyveres egy angliai szabadidőközpontban
orosz disznóhúsexport / 6 órája
Nevessen Ön is Vladimir Putyinnal!