Siti Eszter elbúcsúzik

Siti Eszter csatázik Görbicz Anitával, akivel jelentős, közös sikerek részese volt a válogatottban

Öt éve, 2009 nyarán már abbahagyta, azonban három év elteltével úgy határozott, visszatér. 2012 áprilisában, Londonban lépett ismét pályára, amikor a fehérváriak az ötkarikás játékokra készülő britekkel vívtak két edzőmérkőzést. Siti élvezte a játékot, majd kétéves szerződést kötött korábbi munkaadójával. Bár a klubnál örömmel vették volna a további folytatást, az irányító másként határozott.

– Vannak élethelyzetek, amikor dönteni kell, bizonyos dolgok fontosabbak a sportnál. Bár sok porcikám fáj, tulajdonképpen szerencsés vagyok, 25 idényen át játszhattam a legmagasabb osztályban. Azonban elmúltam 36 éves, itt az ideje a búcsúnak. A kézilabda igazi küzdősport, ami igénybe veszi a testet.

– Az utóbbi, amolyan rá-adásnak szánt két évet is örömmel játszotta végig?

– Igen, egyértelműen. Voltak benne remek pillanatok, az idei EHF-kupa menetelésre is jó szívvel emlékezem. Az elődöntős ki-esés nagyon megviselt, de már túl vagyok rajta, őszintén tudok örülni annak, hogy az elődöntőig eljutottunk. Persze, jó lett volna döntősként, kupagyőztesként búcsúzni. Ugyanakkor ha döntőzünk az EHF-kupában, elképzelhető, hogy a többfrontos küzdelem miatt nem .végzünk az NB I.-ben az 5. helyen, ami jó esetben nemzetközi szereplést érhet az ősszel. Igaz, már nélkülem, de nagyon fogok szurkolni a lányoknak. Nyernünk kellett a Békéscsaba, a Siófok és a Vác ellen, ha még a Togliattival is küzdünk, nem biztos, hogy elég erőnk maradt volna a hazai diadalokhoz.

– Mi történik, ha a klubnál szólnak, hogy baj van, újra vissza kellene térnie?

– Nagyon fogok drukkolni, hogy minél gyorsabban kilábaljanak a hullámvölgyből... Játszani már nem akarok. Az új edző, Bakó Botond szólt, hogy legalább fél évet még vállaljak, de nemet mondtam. Amit a kézilabdáról tudok, azt edzőként igyekszem átadni a tanítványaimnak.

– Említette, tulajdonképpen szerencsés a játékos-pályafutását illetően. Mire emlékszik legszívesebben?

– Bőven akadtak sikerek. 2000-ben Eb-t nyertünk, 2003-ban vb-ezüstöt, 2004-ben Eb-bronzot, 2005-ben vb-bronzot. A 2004-es, athéni olimpián pedig 5 . helyen végeztünk. 2002-ben BL-döntőt vívtam az FTC játékosaként, sajnos alulmaradtunk a Szkopjéval szemben. A Fradival négyszeres bajnok és kupagyőztes vagyok. Három évet töltöttem Dániában, a Koppenhágával nem sok vizet zavartunk. Aztán két esztendő következett Ljubljanában, két, szlovén bajnoki címmel és két két kupagyőzelemmel, majd 2008 nyarán hazatértem Székesfehérvárra, ez lett az otthonom. Amikor gyerekfejjel elkezdtem a kézilabdát Nagykanizsán, nem gondoltam, hogy majdan világversenyek állandó szereplője leszek.

– Gyerekként mutatkozott be az élvonalban, ami azért előrevetítette, hogy később nagy dolgokra lehet képes.

–Tizenhárom éves voltam, amikor először pályára küldtek az NB I-ben, igaz, csak egyetlen perc erejéig, később egyre több lehetőséget kaptam. Kanizsán amúgy ez nem ment akkoriban csodaszámba, a nővérem, Bea 14-15 évesen már kulcsember volt, mint ahogy Németh Helga is.