2012.06.05. 15:59
Mocsai: a legnehezebb ellenféllel játszunk
Veszprém - Három játékosa kíséretében beszélt Mocsai Lajos, a magyar kézilabda-válogatott kapitánya a csapat előtt álló fontos feladatokról. Természetesen szóba került Nagy László is.
A társulat kapitánya elmondta, hogy a világbajnoki selejtezőt és az olimpiai szereplést ketté kell választani. Most a legfontosabb feladat, hogy a norvégok ellen (vasárnap 15.30 óra, Veszprém Aréna) sikerüljön olyan előnyt kicsikarni, ami elég lesz a visszavágón is - adta hírül a Napló-Online.
- Norvégia a lehető legnehezebb ellenfél - mondta a sportvezető. - Ráadásul számukra ez az egyetlen esély, hogy a sportág nemzetközi vérkeringésében maradjanak. A kinti visszavágón a norvég szövetség alapításának 80. évfordulóját ünnepli majd, így fesztiválhangulat várja majd a magyarokat.
- A Nagy László-ügyben a kézilabda érdekében kellett döntést hozni. A sportág legeredményesebb játékosa bekerült egy olyan csapatba, amely befogadta őt. Egyébként pedig vele kapcsolatban rengeteg téves hír lát napvilágot, ami az információk hiányából ered - fogalmazott a kapitány.
Ezt követően Mocsai Tamás, Harsányi Gergő és Putics Barna is megerősítették: a norvégok elleni meccs nagyon kemény és nehéz lesz. Ugyanakkor kijelentették: valamennyien örültek Nagy érkezésének, és bíznak benne, hogy a világbajnoki selejtezőt is sikerrel veszik vele, ahogy majd az olimpián is megállják együtt a helyüket.
További részletek és a teljes nyilatkozat a Napló-Online oldalán