Kézilabda

2012.06.07. 15:01

Alcoa FKC: Emberovics Mira visszatért Fehérvárra

Székesfehérvár - Azari Fruzsina után egy újabb volt játékosát igazolta le Veszprémből az Alcoa FKC: Emberovics Míra három év után tér vissza Székesfehérvárra, ahol 2007-től 2009-ig kézilabdázott. A nyáron a 24. születésnapját ünneplő átlövő úgy fogalmazott, hogy olyan érzéssel csatlakozik egykori csapattársaihoz, mintha el sem ment volna.

Matók János

- Köztudott, hogy Veszprémben miként alakultak a dolgok, így mindenképpen csapatot kellett váltanom. Az adódó lehetőségek közül egyértelműen a fehérvári volt a legszimpatikusabb. Nem jöttem idegen környezetbe, nagyon kis családias hangulat van itt, ez volt a döntésem egyik oka is. Szinte olyan, mintha el sem mentem volna innen, nagyon jó volt az újratalálkozás a csajokkal; a csapattal és a vezetőséggel is nagyon jó a viszonyom - indokolta döntését Mita.

- Egészen fiatalon került annak idején Székesfehérvárra, milyen emlékei vannak az itt töltött évekről?

- Abszolút pozitívan gondolok vissza erre az időszakra! Igen fiatal voltam, de az utánpótlás-csapatban azért elég sok szerepet kaptam, a felnőttben kevesebbet, de valamennyi rutint sikerült azért szereznem, és kellemes élményekkel távoztam. Mindig mindenki nagyonsegítőkész volt.

- Azóta játszott a Ferencvárosban, majd a Veszprémben is. Mennyire kell egy új Emberovics Mírára számítaniuk a fehérvári szurkolóknak?

- Alapvetően, hozzáállásban ugyan olyan vagyok, mint előtte. Főleg Veszprémben több játéklehetőségem volt, így rutinosabbá váltam. Kívülről nem tudom megítélni magam, és egyébként is nagy kritikusa vagyok önmagamnak, így ennek megítélését meghagyom azoknak, akik értenek hozzá.

- Saját karrierje szempontjából mik a tervei a közeljövőre?

- Szeretnék minél többet játszani, remélem, erre lesz lehetőségem! Védekezésben mindenképp szeretném segíteni a csapatomat, inkább támadásban kell majd fejlődnöm, ami elsősorban önbizalom kérdése lesz.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!