így telt a hosszú hétvége

2018.11.05. 12:03

Halálos balesetek és felborult személygépkocsik a megyében

A hosszú hétvégén két halálos kimenetelű, és három súlyos sérüléssel járó balesetnél avatkoztak be Fejér megye hivatásos tűzoltói. Több helyszínen hidraulikus feszítővágóval szabadították ki az egységek a roncsokba szorult sérülteket.

Katasztrófavédelem

November elsején, csütörtökön délelőtt a 63-as főút abai szakaszán egy személygépkocsi lesodródott az útról, két jelzőtáblát is kidöntött és az oldalára borult. Az autó vezetője kiesett a járműből, a mentők tájékoztatása szerint súlyosan sérült. A sárbogárdi hivatásos tűzoltók kerekeire állították és áramtalanították a személygépkocsit.

November 2-án, pénteken reggel lesodródott egy személygépkocsi 8-as főútról a Székesfehérvárt elkerülő új szakaszon. A balesethez elsőként a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat és a megyeszékhely hivatásos tűzoltói érkeztek ki, akik a jármű középső oszlopának levágásával eltávolították a hátsó ajtót és a súlyosan sérült sofőrt elsősegélyben részesítették a mentők megérkezéséig. A műszaki mentés részeként a sérült kiemelését követően a járművet kerekeire állították és áramtalanították.

Halálos baleset

A 81-es főúton, a mór-felsődobosi bekötőútnál egy kamion és egy mikrobusz ütközött. A mikrobuszban hatan ültek, közülük egy ember életét vesztette. Négy sérültet a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett a székesfehérvári hivatásos és a móri önkormányzati tűzoltók több mint félórás, összehangolt munkával szabadítottak ki a roncsok közül. A mentőszolgálat tájékoztatása szerint egy embert életveszélyes, négyet könnyebb sérülésekkel szállítottak kórházba. A rakomány nélküli nyerges vontató sofőrje nem sérült meg.

A 811-es főútra november 3-án, szombaton délután riasztották ugyancsak a megyeszékhely tűzoltóit. Lovasberény közelében két személygépkocsi ütközött, az egyik az árokban a tetejére borult. Ebből a járműből a sérülteket a székesfehérvári hivatásos és a lovasberényi önkéntes tűzoltók emelték ki a mentőkkel együttműködve. A baleset során egy leszakadt kerék megrongált egy harmadik személygépkocsit. A mentők két embert súlyos, kettőt könnyebb sérülésekkel szállítottak kórházba. A tűzoltók a felborult autót kerekeire állították, áramtalanították, és segítettek egy trélerre felemelni.

Halálos baleset

Lesodródott az útról és fának csapódott egy személygépkocsi november 4-én, vasárnap délelőtt Velence és Pusztaszabolcs között. Az autó az árokparton a tetejére borulva állt meg. A gépkocsit vezető nő a helyszínen életét vesztette, az elhunytat a pusztaszabolcsi katasztrófavédelmi őrs hivatásos tűzoltói hidraulikus feszítővágóval szabadították ki a roncsból. A balesethez a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is vonult.

Hét jármű üközött össze az M1-es autópályán, a 46-os kilométernél, a Győr felé vezető oldalon. A helyszínen a bicskei önkormányzati és a tatabányai hivatásos tűzoltók végezték a műszaki mentési munkálatokat. A baleset során egy fő súlyosan, négyen könnyebben sérültek. A műszaki mentés befejeződött, a forgalom november 5-én 4 órakor indult meg mindkét forgalmi sávon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!