Jégkorong

2015.05.11. 18:48

Ocskay Gábor reméli, hogy május végéig megoldódnak az anyagi gondok

Sikeres szezon áll a Fehérvár AV19 jégkorongcsapata mögött. A jövő lehetne fényes, de ehhez az kell, hogy végre tényleg sikerüljön stabilizálni a klub anyagi helyzetét. Ocskay Gábor szakosztály-igazgatóval a gondokról, illetve a következő szezonban szereplő csapatról is beszélgettünk.

Bobory Balázs

– Mikor megy szabadságra?

– Soha... Hiába ért véget a szezon, elképesztő sok feladatunk van. Össze kell rakni a keretet az előttünk álló bajnokságra, közben súlyos anyagi gondokkal küzdünk – válaszolt Ocskay Gábor szakosztály-igazgató.

– Pedig azt hinné az ember, hogy az EBEL-negyeddöntő, és a világbajnoki feljutás után sorban állnak a szponzorok az irodája előtt.

– Sok a függő ügyünk. Akadnak támogatóink, akik eddig nem tudták teljesíteni az ígéretüket, és azt is elmondhatom, hogy régóta képben van egy olyan szponzor, aki tényleg megoldaná a problémáinkat, azonban a megállapodás még csúszik, de bízom benne, hogy nem sokáig. A város teljes mellszélességgel mellettünk áll, rengeteget segít. A játékosoknak fizetéssel nem tartozunk, a bónuszok átutalása azonban még várat magára, ezt a kérdést is meg kell oldani. Jelenleg több, mint százmillió forint a mínuszunk. Még két évig szeretnék aktívan dolgozni a szakosztályért, az elsődleges célom, hogy eltüntessük az adósságokat.

Ocskay Gábor legfőbb célja, hogy minél előbb eltüntesse a Fehérvár AV19 adósságát
Fotó: Molnár Artúr

– Még egy ilyen sikeres vb-szereplés, a feljutás sem lendít a fehérvári hoki szekerén?

– Én bízom benne, hogy a feljutás segítséget jelent. Az már sokkal inkább fáj, hogy a krakkói világbajnokság során, illetve azt követően szinte szó sem esett a Fehérvár AV19 szerepéről a sikerben. Nem várom, hogy sorban hálálkodjanak nekünk, de azért egy mondatot valamelyik újságban, vagy televízióban megérdemeltünk volna a Magyar Jégkorong-szövetség, vagy a szakértők részéről. Sajnos 2005 óta lényegében egyedül cipeltük a terheket, vállaltuk be, hogy erőn felül menekülünk a fejlődés felé. A Kontinentális Kupa döntői, az EBEL-szereplés után jött a szapporói csoda, és sokat tettünk azért is, hogy a hoki a látványsportok közé kerüljön, így részese lehessen a TAO-rendszernek. Elindítottuk az Akadémiát, amely már ontja az új tehetségeket, közülük többen is a krakkói siker részesei voltak. Írtam egy levelet a szövetségnek, kértem, hogy ismerjék el munkánkat. Sarauer Andrew és Banham Frank honosítását mi intéztük, mindenki nagyon örült neki, de azt már senki nem kérdezte tőlünk, hogy az áprilisi bérüket honnan teremtjük elő, hiszen a klubszezon zárultával márciusig kell nekik fizetnünk. És most sem leszek könnyű helyzetben, hiszen Bartalis István a vb előtti utolsó edzésen sérült meg. Természetesen új szerződést ajánlunk neki, de legkorábban csak decemberben játszhat. Addig is mi fizetünk neki.

– A gondok ellenére nagy tervei vannak a Volánnak a következő szezonra.

– Ez így van, bízom benne, hogy május végéig minden nyitott kérdésre választ kapunk, és egy új támogató belépésével megoldódnak a problémáink. Nem csak az EBEL-ben, hanem a Mol Ligában is csapatot szeretnénk indítani, így látjuk biztosítottnak fiataljaink folyamatos fejlődését. Persze ez a büdzsére is nagyobb terhet ró. A keretek kialakításán már elkezdtünk dolgozni. Az EBEL-csapat 25 mezőnyjátékossal és két kapussal, a Mol Liga-együttes 20+2 fővel fut neki a pontvadászatnak. Utóbbinál Tyler Dietrich mellett Énekes Lajos lesz az edző.

– Azt tudjuk, hogy Mike Boivin, Brandon Marino és Christian Engstrand távozik a légiósok közül. Mi lesz a többiekkel?

– Sarauer Andrew-nak és Kevin Wehrsnek élő szerződése van, és minden bizonnyal Banham Frank is visszatér. Johan Ejdepalm viszont nem. A következő szezonban három külföldi védőt, és ugyanennyi csatárt  szeretnénk foglalkoztatni, ez akkor változhat, ha egy meghatározó magyar bekk érkezik.

– Vas Mártonról van szó?

– Igen, voltak puhatolózó megbeszélések, de semmi mást nem tudok ezügyben mondani.

– Más magyar játékos érkezhet?

– Nem hiszem, ezzel ellentmondanánk a koncepciónknak. Az Akadémiáról kikerülő tehetségeknek meg kell adni a lehetőséget, hogy bizonyítsanak. Előfordulhat, hogy visszajönnek olyan játékosok, akik itt nevelkedtek, vagy már játszottak nálunk, de nekik elsősorban a Mol Ligában kell bizonyítaniuk, húzniuk a szekeret. Neveket nem mondanék még.

– Mi lesz Erdély Csanáddal?

– Ez egy jó kérdés, természetesen mi szeretnénk, ha maradna, de ha menni akar, és lehetőséget lát a tengerentúli kalandban, nem állunk az útjába. Csani az egyik legerősebb junior ligába mehetne, kinti egyetemre azonban nem, mert már játszott egy évet profiként. Bartalis István kiesésével nagyobb szerephez juthatna itt is, a döntés az ő kezében van.

– Tokaji Viktornak is lejár a szerződése.

– Tárgyalunk vele, beszélünk a folytatásról, de konkrétumokról ebben az esetben sem számolhatok még be.

– A kapusposztról sem beszéltünk még.

– Az EBEL-nek egyértelműen a Hetényi Zoltán-Rajna Miklós párossal szeretnénk nekifutni, igaz, elképzelhető, hogy a Mol Ligában szereplő együtteshez egy fiatal külföldi kapus érkezik, aki probléma esetén előre is léphet.

– Szóval ismét erős csapata lesz Fehérvárnak?

– Ezért dolgozunk. Ismét magasra került a léc, nem akarjuk leverni a következő szezonban. Az már látszik, hogy az EBEL mezőnye még erősebb lesz, minden bizonnyal a Medvescsak Zagreb is visszatér a KHL-ből a ligába. A többiek is folyamatosan erősítenek. Tényleg szükség van a biztos háttérre, hogy sikeresek lehessünk ebben a bajnokságban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!