Jégkorong

2014.04.28. 15:50

Benk András szerint szép jövő áll a válogatott előtt

Székesfehérvár - Hétfőn hazaérkezett a magyar jégkorong-válogatott Dél-Koreából, a Divízió I-es világbajnokságról, ahol ötödikként zárt. A csapat támadója, Benk András szerint akár még a feljutásért is játszhatott volna a csapat.

Bobory Balázs

- Elég volt két nap, hogy levonja a világbajnokság magyar vonatkozású konklúzióját?

- Úgy érzem, az ukránok elleni összecsapás kivételével jó teljesítményt nyújtott a csapat - kezdte Benk András. Nagyon fontos volt, hogy a nyitómérkőzésen nyerjünk Dél-Korea ellen, 6-1-ig semmi probléma nem volt, aztán sokat hibáztunk, de ezúttal nem annyit, hogy ne győzzünk. Aztán jött az említett Ukrajna elleni fiaskó, amikor az egész válogatottnak rosszul ment a játék. Szlovénia ellen már jobb volt a produkció, voltak helyzeteink, a gól hiányzott. Az osztrákok ellen viszont nyerhettünk volna, de 2-0 után 6 perc alatt három gólt kaptunk, ez a rövidzárlat végül sokba került.

- Ha nyernek, akkor feljutásért játszhattak volna a zárónapon...

- Természetesen ez végig ott járt a fejemben, persze utólag könnyű okoskodni. A lényeg, hogy ezen a világbajnokságon megfoghattuk volna az osztrákokat. Nem tudhatjuk, mit történt volna abban az esetben a zárónapon, de bosszant, hogy nem éltünk a lehetőséggel.

- A változás útjára lépett a válogatott. Milyen volt ebben a társaságban szerepelni? Sikerült összekovácsolódni?

- Úgy gondolom jó csapattá értünk, és ami fontos, ez az alakulat még sokáig tud majd együttműködni. Sikerült tehetséges fiatalokat beépíteni, elég csak sortársamra, a 19 éves Sebők Balázsra gondolni, aki ügyes hokis, de említhetnék másokat is. A részletekre kell odafigyelnünk, minél többet játszunk együtt, annál jobban összeérünk.

- Azari Zsolttal és Sebők Balázzsal talán a legkiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtották a vb-n a magyar támadótriók közül.

- Örülök, ha ez a véleménye. Személy szerint én a klubomban és a nemzeti csapatban is arra törekszem, hogy mindig hozzam az elvárt szintet, vagy még többet is tudjak segíteni. Azt hiszem, ebből a szempontból nem sikerült rosszul a vb-m, örülök, hogy a sorunk a góllövésből is kivette a részét. Már a lengyelországi felkészülési tornán is így játszottunk együtt, akkor már szóba került, hogy ez a felállás megmaradhat. Becsülettel küzdöttünk mindhárman, próbáltunk mindent megtenni a sikerért.

- Ebből a szempontból talán senkit sem érhet kritika a vb-t megjárt csapatból. Jó úton jár a magyar válogatott?

- Egyértelműen igen. Eljött az ideje a fiatalításnak, ezért sajnos időnként elvesztünk olyan játékosokat, akik rengeteget tettek a magyar hokiért. Nekünk, középkorúaknak kell átvenni a vezérszerepet. Rich Chernomaz Magosi Bálinttal és velem külön is beszélt erről, fel kell nőnünk ehhez a szerephez. Ennek a csapatnak folytatnia kell a melót és lesz eredmény, ebben biztos vagyok.

- Most jön az édes pihenés?

- Valamilyen szinten biztosan, a jövő héten meg kell operálni a térdem, a szezon jórészét már injekciókkal játszottam le, nem lehet tovább halasztani a műtétet. Öt hétig biztosan lábadozok a beavatkozás után, vagyis lesz időm pihenni... A felkészülés elejére tökéletes állapotba szeretnék kerülni, hogy a következő szezonom is tartogasson szép sikereket.




Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a feol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!